Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XV|. Fejezet - Halál

 

Hallottam, hogy összerezzent. Néma percek nehezedtek ránk, majd ismét megszokott, fagyos hangján szólalt meg:

  • Szánalmas – felállt a fa tövéből és elindult a kunyhó felé. Szomorú tekintettel néztem utána – Kép Szerelmet vallott. De én nem vagyok olyan, mint az apám, vagy InuYasha. Nem! - mikor visszaért a kunyhóba némán leült a helyére, mit sem törődve a többiekkel. Rin mellételepedett és kismacskamódra hozzádörgölőzött a danyoukaihoz. Arca továbbra is csak hideg közönyt mutatott, azonban magában jó szorosan magához ölelte a kislányt.

  • Hol van Sakura? - nézett körbe Kagome.

  • A cseresznyefáknál – válaszolt szűkszavúan a férfi, cseppnyi érdeklődéssel sem hangjában. A többiek úgy döntöttek nem faggatják tovább rólam, így néma csend borult a kunyhóra. Hosszú percek teltek így el, ezt az állapotot pedig lassú és félénk léptek moraja törte meg. Kisvártatva én léptem be az építménybe. Képtelen voltam SesshouMaru szemébe nézni, így csak leszegett fejjel baktattam tovább előre. Meg sem álltam a társaságtól legtávolabb eső sarokig, majd mikor odaértem lehuppantam és megpróbáltam álmot erőszakolni a szemeimre. A többiek is így tettek, majd hamarosan mindenki mélyen aludt.

    Másnap reggel ismét gond történt az egyik férfival, akinek munka közben a sarló beleállt a lábába. Kikyouval és Kagoméval gyorsan a segítségére siettünk, majd míg Kikyou és Kagome gyógynövényeket gyűjtött én óvatosan kihúztam az éles szerszámot a férfi lábából. A művelet közben egy kicsit én is megvágtam a kezem, de mit sem törődve ezzel folytattam a seb lefertőtlenítését. Perceken belül megérkeztek a lányok, majd Kagome elszaladt friss vízért. Addig Kikyou és én a gyógynövényeket vettük számba. Nem találtunk köztük hiányosságot, így nekiálltunk kisajtolni a megfelelő növényeket. Megérkezett Kagome a két vödörnyi vízzel, majd azokat felhevítve a pokolian forró folyadékkal még egyszer lefertőtlenítette Kikyou a sebet. A gyógynövényekből készített oldattal is leápoltuk, majd a seb bekötözése után el is készültünk. Visszaballagtunk Kaede kunyhójába, ahol az anyó frissen főzött forró teával várt minket. Míg mindenki azt kortyolgatta Kikyou húga az ebédünkkel is végzett, és azt is jóízűen elfogyasztottuk. A lányokkal sétálni mentünk, közben Rin természetesen rengeteg színes virágot gyűjtött többek között Nagyurának és nekem. Alkonyodott már, mikor ismét betoppantunk a kunyhóba. Több perce csak néma csendben ültünk –néhány pofont leszámítva, amit Miroku kapott a taiyától– azonban SesshouMaru hirtelen megszólalt:

  • Elmegyünk – mindenki kérdőn ránézett.

  • Hogyhogy elmentek? - kérdezett vissza Kagome.

  • Nem maradunk itt tovább. Így is túl sok időt pocsékoltam el, amit a halandókkal töltöttem.

  • Biztosan amiatt akar most így hirtelen mindenáron elmenni – néztem bánatos tekintettel az elszánt arckifejezéssel felálló danyoukaira.

  • De miért, SesshouMaru-sama? Hiányozni fog Sakura-sama... - nézett rá nagy, kérlelő szemekkel Rin, mindhiába. Ezúttal az ő meleg tekintete sem olvasztotta fel a hideg szívet. SesshouMaru nyugodt léptekkel kisétált a kunyhóból, egyenesen Aunhoz. Jaken egy zokszó nélkül követte gazdáját, akit a világ minden kincséért sem hagyott volna el. Végül a kislánynak is távoznia kellett. Leszállt az este, mindannyian elaludtunk, noha kicsit mindannyiónkat felkavart a danyoukai hirtelen távozása. Legjobban talán nekem fájt.

Az éjszaka közepén hirtelen földrengés rázta meg a vidéket. Mindenki szeme felpattant, és kisiettünk a kis építményből. Az emberek megpróbáltak ellenállást tanusítani, azonban a támadó túl erősnek bizonyult.

  • Ismerős ez az aura...

  • Naraku – mondta színtelen hangon a halott miko.

  • Az a mocsok – rántotta elő a Tessaigát InuYasha – Mit akar itt már megint?

  • Bizonyára a szilánkokat, amik Sakura nyakában vannak – szögezte le Kagome. A következő pillanatban Sango tűnt fel teljes harci szerelésében. Nem is tétovázott sokáig, azonnal támadásba lendült:

  • Hiraikotu! - a fegyver szélsebesen vágtázott a gonosz félvér felé, aki egy ugrással kivédte a támadást. Nem kérettem magam, azonnal kilőttem egy Hama no Ya-t Narakura, amely elég súlyosan megsebezte volna őt, azonban a védőfala a nyílvessző útját állta.

  • Már megint?! - dühöngött InuYasha. A Tessaiga pengéje vörösen felizzott és a hanyoura támadt vele. A pajzsa erősen meggyengült, így most mindhárman kilőttünk rá egy-egy nyilat. Naraku vére harmatként spriccelt a zöld fűre, és elárasztotta a fák lombkoronáit is, mint egy zsenge nyári zápor. Fájdalmas nyögések közepette ért földet.

  • Kagura! - hívására megjelent a szélboszorka is. Leugrott a hatalmas tolláról, majd ismét normál méretében visszatűzte feszes kontyába. Egy kecses mozdulattal kinyitotta legyezőjét és szélpengékkel felénk támadt. Ahogy a támadásait kerülgettük, Naraku kihasználva az alkalmat megpróbált közel férkőzni hozzánk.

  • Azt parancsolta, hogy ha ismét meglátom Kagomét, öljem meg őt. Remélem, most nem azt az utasítását akarja véghez vinni. Kagome, vigyázz! - újabb nyilat lőttem ki a már Kagoméhoz vészesen közel lévő félvérre.

  • KAGOME!! - nézett ijedten felé InuYasha. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy a lánynak semmi baja nem esettKaze no Kizu!

  • Most nem ezért jöttem. Nem ezzel a korccsal akarok játszadozni az utolsó pillanatban elugrott a támadás elől, InuYasha legnagyobb bánatára A célpontom most ő! - egy nyúlványával a miko felé támadt.

  • Te mocsok! - kiáltott megint InuYasha és egy újabb támadással próbálta térdre kényszeríteni a gonosz félvért.

  • Ne nevettess! - támadt Naraku a hanyou felé. Sikerült átfúrnia a testét, majd -hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem fog többször az útjába állni- erősen körbefonta InuYashát még néhány ragacsos nyúlványával.

  • Szóval ő a célpontja... - állapította meg Miroku.

  • Jó, hogy feltűnt – mondta közömbös hangon Sango, majd a miko segítségére sietett, hogy megvédhesse – Hiraikotsu!- alighogy ismét a kezében tartotta hatalmas fegyverét Miroku is bevetette legerősebb támadását:

  • Kazaana! - Naraku száján gonosz mosoly jelent meg, majd a semmiből hirtelen megjelentek a pokol mérgező darazsai. A szerzetes nem tudott mit tenni, elzárta a szélörvényt. Kagura a szerzetes ezt a lépését egy újabb támadásával jutalmazta, amellyel sikerült sebet ejtenie Mirokun, emellett a régi sebeit is felszakította. Hamarosan ez látszott a kék-lila ruhán is, amelyet még sötétebbre színezett rubinvörös vére. Nyögve térdre rogyott, majd a szélboszorkány ismét támadásra lendítette a legyezőjét, azonban Sango megzavarta. Így kialakultak a kis „csapatok” is: Naraku, InuYasha, Kagome, Kikyou és én alkottuk az egyiket, Kagura, Miroku és Sango pedig a másikat. Azonban még így is, hogy Naraku ellen négyen voltunk tehetetlennek bizonyultunk. InuYashát már fogságba is ejtette, mi hárman pedig ingáztunk a két csoport között. Hol a hanyout akartuk kiszabadítani, hol pedig Sango fájdalmas nyögései késztettek minket cselekvésre.

  • Mi lenne, ha ti ketten segíteni próbálnátok InuYashának én pedig mennék segíteni nekik? - böktem fejemmel Kaguráék felé.

  • Rendben – bólintott a két miko.

  • És Kikyou – fordultam most hozzá – Te légy nagyon óvatos. Gondolom már észrevetted, hogy te vagy ezúttal a fő célpontja – ő ezt egy savanyú arckifejezéssel megtoldott bólintással nyugtázta. Sarkon fordultam és futni kezdtem a szélboszorkány és Sango felé. Előhúztam egy nyilat és célba vettem Kagurát.

Kikyou és Kagome is elővettek egy-egy nyilat és rálőttek Narakura. A félvér megsebesült, InuYashát azonban továbbra is fogságban tartotta.

  • Terv kell – szögezte le Kikyou.

  • Én megpróbálom kiszabadítani InuYashát, te addig fedezz engem - Kikyou egyetértően bólintott, majd a tervnek megfelelően mindketten cselekedtek.

Egy újabb nyílvesszőmmel sikerült megtörnöm Kagurát, így menekülőre fogta a dolgot. Odasiettem az éppen porba hulló Sangóhoz és a nyögdécselő Mirokuhoz. Mindkettejüket feltámogattam és visszavezettem Kaede kunyhójába, ahol rögtön nekilátott az anyó a sebeik gyógyításához.

  • Semmi sem használ – jelentette ki Kagome, majd előhúzott egy újabb nyilat.

  • Az ékkő. Látod valahol?

  • Nem.

  • Én sem. Érdekes, hogy most nincs nála – nézett gyanakvó tekintettel a félvérre Kikyou.

  • Sango és Miroku súlyosan megsebesültek, de Kaede anyó most ápolja a sérüléseiket, rendben lesznek – léptem a két lány mellé.

  • Ennek örülök – jelent meg széles mosoly Kagome arcán.

  • Vigyázzatok! - hasította ketté a rémült InuYasha hangja a levegőt. Kagoménak sikerült kikerülnie a támadást, azonban Kikyou és én megsebesültünk.

  • KIKYOU!! - kiáltott kétségbeesetten InuYasha. A miko térdre rogyott én pedig megpróbáltam segíteni neki. Megfogtam bal kezét és óvatosan a nyakam köré fontam, majd lassan megpróbáltam felállni vele. A sérülése azonban súlyosnak bizonyult.

  • Lányok! - futott felénk aggódó tekintettel Kagome – Jól vagytok? - térdelt le ő is.

  • Én azt hiszem megvagyok, de Kikyou súlyosan megsebesült. A shikigamijainak kéne neki lelkeket hozni... - szegeztem vissza aggodalommal teli tekintetem Kikyoura. Az csak nyögött még néhányat, majd megpróbált talpra állni.

  • Te álszent féreg! - feszített ki egy nyilat. Rálőtt a hanyoura, de az egy könnyed mozdulattal hárította a veszélyes támadást. Kikyou ismét célba vette, azonban mielőtt lőhetett volna több nyúlványát szabadította ránk. Kagomét és engem sikeresen lefoglalt velük, így könnyedén Kikyou közelébe férkőzött. Mivel egy pillanatra lankadt a miko figyelme újabb sérüléseket ejtett rajta. Ismét a lány felé támadt, aki ugyan védekezett az íjával, mégis megsebesült. Az íj kettétörött, Naraku pedig megadta Kikyounak a kegyelemdöfést.

  • KIKYOU!!! - ordibált InuYasha – Kongoushouha! - a gyémánteső vadul közelített a gyilkos felé. A gyémántok ejtettek rajta néhány sebet, azonban ennél többre nem futotta. Naraku Kép elmenekült, maga mögött hagyva mindent és mindenkit. InuYashával Kikyou ruhájához rohantunk lélekszakadva. Csak annyi maradt belőle. Kagome vigasztalóan a vállunkra tette kezeit, majd sarkon fordult és bement a kunyhóba. Belőlem kitört a hangos sírás, InuYasha pedig „csendesen” zokogott a miko kettétörött íja mellett.

  • Kikyou... - szűrtem át nehézkesen fogaim között. A felkelő Nap első sugarai megvilágították a csata színterét. Világosságot hoztak, azonban a bánatunkat lehetetlenség volt eltörölni. InuYasha tisztában volt vele, hogy ezúttal egy életre elvesztette szerelmét, én pedig a tanáromat és egy nagyon jó barátot. Megértő volt mindenkivel, szerette a gyerekeket, akin tudott, segített. Ez volt Kikyou.

  • A ruhát temessük vissza oda, ahol a sírja volt – mászott hozzánk Miroku – hogy tisztességesen búcsúzzunk el tőle – a hanyou némán bólintott, azonban nem szólt egy szót sem. A sírásom egyre hangosabb lett.

  • Sakura-sama! - futott felém Rin.

  • Rin? - néztem fel kábán, kisírt szemekkel a felém rohanó kislányra. Mikor mellémért szorosan átölelt – Hogy kerül ő ide?

  • Jól vagytok? - kérdezte aggódva.

  • Nem... - ismét kitört belőlem a zokogás, noha már nem volt olyan hangos, mint azelőtt.

  • SesshouMaru... - mondta színtelen hangon InuYasha. Féltestvérét még arra sem méltatta, hogy ránézzen. Továbbra is csak a törött íjjal és Kikyou emlékével foglalkozott. Mindeközben Miroku lassan visszamotoszkált a kunyhóba.

  • Sakura-sama... - mondta elhaló hangon Rin. SesshouMarunak összeszorult a szíve. Arca továbbra is érzelemmentes maradt, legbelül mégis mardosta valami. Úgy érezte, valamit rosszul tett.

  • Gyertek be – jelent meg Kaede anyó is. Odasétált InuYashához, majd a hanyou akarata ellenére is felállította és bevezette a kunyhóba.

  • Menjünk mi is – unszolt Rin. Megpróbálta megütni a tőle telhető legboldogabb hangot, azonban én kihallottam belőle a szomorúságot. Hiszen ő is megkedvelte Kikyout.

     

    XV||. Fejezet - A menedék


    -Fsz.
    -Bocsánat, nagyon erősen csinálom? - állt meg az anyó gondoskodó keze a hátamon.
    -Nem, dehogyis – mondtam élettelen hangon – Csak egy kicsit csíp ez a gyógykenőcs...
    -Igen, fertőtlenítő hatású – mozdította ismét kezeit. Erősen a bőrömbe masszírozta a krémet, majd InuYashához fordult, hogy az ő sérüléseit is elláthassa.
    -Sakura-sama, nincs kedved virágot szedni? - vetette fel hirtelen a kislány.
    -De, mehetünk – megejtettem egy érzelemmentes mosolyt, majd Rinnel kézen fogva távoztam a kunyhóból. Jaken azonnal a nyomunkba eredt, hogy ha netán szükséges lenne tudjon segíteni valamiben. Nem akarta kihívni maga ellen a sorsot, semmi kedve sem volt még 100 évvel megrövidíteni amúgy sem hosszúnak ígérkező életét. Leült egy fa tövébe, és onnan figyelt minket. Időközben elaludt, hiszen ő nem lelte kedvét az effajta elfoglaltságokban. Mikor felpattant a szeme már mindketten eltűntünk a helyszínről.
    -Hol vannak? Merre mehettek? - kapkodta fejét jobbra-balra – Már alkonyodik. Elég rendesen elaludtam. Remélem, hogy az a két mihaszna hito nem keveredett bele semmibe, mert SesshouMaru nagyúr megfizet még nekem azért... - indult el a kunyhó felé. Mikor belépett megkönnyebülten vette észre, hogy Rin széles mosollyal beszélget Kagoméval és Sangóval, én pedig ott gubbasztok a sarokban.
    -Nagyon magába fordult. Valószínűleg a papnő halála miatt – foglalt helyet Nagyura mellett. Vetettem rá egy gyilkos pillantást, majd erősen fejbe vertem. Mélyet sóhajtottam és kisétáltam a kunyhóból.
    -Sakura, hová...?
    -Sétálok – vágtam Kagome szavába.
    Eltelt egy hét. InuYasha lelkiállapota teljesen megjavult, Kagoménak köszönhetően. Én még mindig a szótlan, sarokba húzódó felemet mutattam a nagyvilágnak. Rin hiába próbált többször is megvigasztalni egyszer sem járt sikerrel. Alig ettem valamit ezalatt az egy hét alatt. Jelenleg is csak piszkálgatom az előttem gőzölgő ínycsiklandozó illatú ételt. Nem érdekelt különösebben, hogy mi lesz velem, mert teljesen üresnek éreztem magam. Egy elhasznált kis semmiségnek, egy kacatnak.
    -Sakura, enned kell valamit – mondta aggódó hangon Kaede.
    -Nem vagyok éhes – fordítottam el fejem.
    -Nagyon megviselte Kikyou halála. Nem úgy, mint a korcs féltestvéremet, InuYashát – nézett SesshouMaru a Kagoméval vidáman kacarászó hanyoura – Pedig míg élt a papnő, mindig csak vele foglalkozott, mintha nem létezne számára más, csak ő. Hm. Szánalmas. Ezért nem engedem meg magamnak, hogy efféle vakfoltjaim legyenek. Ha valakinek vannak szerettei, akkor azok később csak hátráltatni fogják. Úgy, mint akkor Narku Sakurát. Rinnel kényszerítette tűrésre – a kezében kettétörött a pálcika. Valamennyien odanéztek, azonban én mintha mi sem történt volna felálltam és kisétáltam a kunyhóból.
    -Mi a baj, SesshouMaru? - kérdezte tőle Miroku. A danyoukai csak egy szúrós pillantással jelezte neki, hogy semmi köze hozzá, majd ő is elhagyta a kis építményt. Jaken sem tétovázott tovább, rögtön felpattant és követte gazdáját.
    A patakhoz sétáltam, hogy megmossam az arcom. Mikor a sebesen surranó víz mellé térdeltem már patakzottak a könnyeim. Mélyen belemerítettem a kezeimet a hideg vízbe és leöblítettem a könnycseppektől már eleve nedves arcom.
    -Kikyou... remélem békében nyugszol.
    -Sakura! - hallottam magam mögött egy megvetően csengő hangot. Unott arccal fordultam felé.
    -Te meg mit akarsz itt? - kérdeztem tőle élesen.
    -Bocsánatot szeretnék kérni, amiért...
    -Felejtsd el – álltam fel – Miért lett Jaken hirtelen ennyire együtt érző?
    -Az a nyavalyás hito... - szorította dühösen ökölbe kezeit. Még visszafordultam, hogy jelezzem neki, meghallottam, majd baktattam tovább a patak mentén. Már elég messze kerültem a kis koboldtól, mikor meghallottam egy halk „meow”-t. Kérdő tekintettel lenéztem a kis állatkára. El volt törve a lába, nagyon sántított. Leguggoltam, azonban mikor felé nyújtottam a kezemet ijedten elhátrált.
    -Bizonyára emberek bánthatták. Ne aggódj, nem kell félned tőlem – villantottan rá élettelen mosolyomat. A jelenlegi állapotomban nem futotta tőlem vidám vigyorra. Boldogságnak a legcsekélyebb jelét sem lehetett rajtam látni. Néhány pillanat múlva végül döntött és a felé kinyújtott kezemet kezdte szaglászni. Hamarosan belefúrta a kicsi fejét a kezembe. Mikor az ölembe vettem elszörnyülködtem a testének tapintásától. Minden egyes bordacsontja tökéletesen kivehető formát öltött, pontosan ki lehetett tapintani őket – Enned kell – felálltam és visszaindultam vele a kis faluba, hogy ennivalót adjak neki. Mikor beléptem Kaede kunyhójába, csak az üres fazekat találtam ott – Még szerencse, hogy nem ettem – sétáltam oda az érintetlen tányérhoz. Letettem mellé a kis állatkát, aki azonnal nekilátott a rengeteg ételnek. Az összeset megette, amiből azt a következtetést vontam le, hogy már hetek óta nem ehetett. Mikor befejezte ismét hozzám dörgölőzött. Nagyon aranyos volt, azonban még mindig le volt bennem pecsételve a szívből jövő mosolyom. Kisvártatva elaludt az ölemben. Beesteledett, majd a többiek is kezdtek visszaszállingózni a kunyhóba. Elsőként Sango és Miroku érkezett meg, aki néhány újabb vörös tenyérnyommal lett gazdagabb, utánuk jött Kaede anyó, később SesshouMaru és Jaken, végül pedig Kagome és InuYasha is befutottak. Kirara érdeklődve figyelte mellettem az ölemben nyugvó fajtársát. Békésen szuszogott; ahogy a levegő a tüdejébe került, úgy emelkedett meg a kis háta is. Óvatosan, nehogy felébresszem megérintettem az oldalát. Megkönnyebülten állapítottam meg, hogy máris javult az állapota – Meg kell gyógyítanom a lábát.
    -Sakura, hol találtad? - utalt Kagome az ölemben nyugvó állatkára.
    -A patak mentén – mondtam szűkszavúan.
    -Elég rossz bőrben van... - állapította meg Sango.
    -A bal mellső lába el van törve és csontsovány – a tekintetem még mindig a kis macskaszellemet pásztázta. InuYasha és Kagome folytatták a beszélgetést, Sango egy újabb pofonnal ajándékozta meg a magyarázkodni próbáló Mirokut, SesshouMaru hallgatta Jaken hegyibeszédét, Rin pedig Kaede anyóval tárgyalt. Én néma csendben figyeltem őket a sarokból, majd hirtelen letettem magam mellé a törékeny kis testet. Felálltam és kisétáltam, hogy kiszellőztethessem a fejem. Rin szomorú tekintettel nézett utánam. SesshouMaru csak a fagyos tekintetét mutatta, azonban egy kicsit ő is sajnált.
    Megérkeztem a cseresznyefákkal borított mezőre. Mikor megláttam a fát, kitört belőlem a sírás. Közelebb sétáltam hozzá, azonban pár méterre a fától már nem bírtam tovább, és hangosan kezdtem zokogni. Térdre rogytam, a hangom visszhangzott a mezőn. Hirtelen egy megnyugtató kezet éreztem a jobb vállamon. Egy kicsit „megnyugodtam”, és halkabban sírdogáltam tovább.
    -Sakura... - egy csapásra elcsendesedtem.
    -Ő itt? - emeltem el nedves arcomtól kezeimet – Mit akarhat? - meglepetten fordultam hátra. Ő csak zavart tekintettel másfelé nézett. A kezét levette a vállamról, és ismét az oldala mellett lógott – -Sesshou...Maru... mit... mit csinálsz itt? - álltam fel.
    -Gondolkoztam... és úgy érzem, valamit rosszul tettem – még mindig nem nézett a szemembe – Egész életemben gyengének tartottam azokat, akiknek vannak szeretteik. De aztán ahogy

    Kép

    meghallgattam, hogy te mit mondtál Rinről, úgy éreztem, hogy tévedtem. Hogy talán a szeretet nem a gyengeség jele. De mivel apám is emiatt az érzelme miatt halt meg, megpróbáltam  teljesen kiirtani magamból. És csak nagyon nehezen sikerült meggyőznöm magam arról, hogy a szeretet nem feltétlenül a gyengeség jele. Nehezen fogadtam el, mivel egész életemben úgy vélekedtem erről az érzelemről, mint még annak idején a Tenseigáról. Mielőtt Totosai igazi fegyverré kovácsolta volna nekem, egy hasznavehetetlen kacatnak tartottam. És így volt ez a szeretettel is, egészen addig, míg találkoztam Rinnel. Egész életemben úgy tekintettem erre az érzelemre, mint a Tenseigára az újrakovácsolása előtt. És éppen emiatt reagáltam a vallomásodra negatívan. Akkor még nem fogadtam el a szeretetnek azt a fajtáját. Rinre úgy tekintek, mintha a lányom lenne, de az teljesen más. Megértettem, hogy miért érzem olyan furcsán magam, mikor veled vagyok. Csak bocsánatot akartam kérni emiatt. És elmondani neked egy fontos dolgot... – a tekintetét mélyen belefúrta az enyémbe – Sakura, én... be kellett vallanom magamnak, hogy pontosan úgy érzek irántad, mint te irántam – lágy mosoly futott végig arcán.
    -Sesshou...Maru... - az arcom enyhe piros árnyalatot kapott. A szél felénk fújta néhány halványrózsaszín tavaszi hópelyhét a fának. SesshouMaru elkapott egy virágot és a hajamba tűzte.
    -Sakura... szeretlek – egy hosszú hét után végre felizzott arcomon a boldogság egy szikrája.
    -SesshouMaru... - viszonoztam lágy mosolyát. Láthatóan boldoggá tette a jókedvem. Elvette jobb Kép kezét a virágról, és az államra csúsztatta. Bal kezével letörölt néhány könnycseppet a nedves arcomról. Lassan közeledni kezdett cseresznye ajkaimhoz. A pillantásomat nem eresztette, de nem is akartam levenni róla a szemem. Mikor ajkaink összeértek az üresség, amely eddig belülről marcangolt, egy pillanat alatt megtelt a SesshouMaru iránt érzett szeretetemmel és a boldogsággal, amelyet akkor éreztem. Mikor ajkaink szétváltak a danyoukai szorosan átölelt. Erősen magához húzott, nagyon boldog volt – Fsz.
    -Bocsánat – engedett szorításából – elfelejtkeztem a sebeidről.
    -Semmi sem történt – ráztam a fejem és átöleltem.
    -Az a mocsok... - éreztem, hogy dühében megszorítja a ruhámat – Még egy ok, hogy elintézzem Narakut.
    -„Még egy”? - néztem rá kérdőn.
    -Amikor elrabolt téged, hogy elvégezd a piszkos munkát... és amit azután veled tett... - a hangja elcsuklott az idegességtől.
    -De már jól vagyok – szorítottam erősebben magamhoz.
    -De a lelkeden mély sebeket ejtett. - bal kezével megsimogatta az arcom, majd megragadta a kezem és úgy kézen fogva sétáltunk oda a fához. Leültünk a tövébe, a fejemet belefúrtam a prémjébe.
    -Örülök, hogy együtt vagyunk... - nem válaszolt, csak a vállamra tette a kezét és magához vont. Adott a homlokomra egy puszit én pedig csillogó tekintettel felnéztem rá.
    -Én annak örülök, hogy újra boldog vagy – újabb csókot lehelt ajkaimra.

XV|||. Fejezet - Búcsú

 

Mikor visszamentünk Kaede anyó kunyhójába már mindenki aludt. Mi is lefeküdtünk aludni, és amennyire tudtam hozzásimultam SesshouMaruhoz.

  • Jó reggelt! - köszöntött vidáman Rin mikor felültem. A danyoukai ölében voltam, és mikor ránéztem kedvesen mosolygó arcával találtam szemben magam. Viszonoztam ezt a cselekedetét, majd visszafordultam a kislányhoz:

  • Jó reggelt – mosolyogtam kedvesen. A combomnál megéreztem valamit. Mikor lenéztem megláttam, hogy a kis macskaszellem az. Megsimogattam az aprócska fejét, ő pedig az ölembe ugrott.

  • Ő kicsoda? - utalt Rin az ölemben nyugvó állatkára.

  • Még nem neveztem el – néztem elgondolkodva – Tényleg... hol vannak a többiek? - néztem körbe.

  • A lányok elmentek fürdeni, a korcs féltestvérem és az a nőfaló pedig bizonyára őket lesik – mondta unott hangon SesshouMaru.

  • És Kaede anyó?

  • Beteg lett egy lány és most őt ápolja. Valószínű, hogy egy ideig még nem jön vissza... - mondta Rin.

  • Igaz is... te hogyhogy nem vagy Kagoméékkel?

  • Inkább megvártam míg felébredsz – mosolygott.

  • Köszönöm – simogattam meg a fejét. A kislány mosolya még szélesebb lett, örült, hogy ismét a régi Sakura vagyok – Ha a kis macskaszellem maradni akar velem, akkor adok neki nevet. Addig nem.

 

***

 

  • Értem már. Szóval Kagome így képes közlekedni a két világ között – húzta ördögi vigyorra száját Naraku – Ez érdekes. Vajon mi lehet odaát? - nézett elgondolkodóan a sötétségben alig látszó plafonra – A jövő...

 

***

 

  • Nem hiszem el, hogy képesek voltatok leskelődni!! - rivallt a fiúkra Kagome. InuYasha csak behúzta a nyakát, Miroku arca pedig vöröslött Sango egy újabb ajándékától.

  • Hogy az embernek nincs nyugta tőletek... - vett mély levegőt a taiya. Beléptek a kunyhóba, majd helyet foglaltak és megvárták, hogy a fiúk is bebotorkáljanak az építménybe. Rinnel érdeklődve figyeltük az eseményeket. SesshouMaru a karomat simogatta, Jaken pedig kibattyogott egy vödörrel a kezében, hogy friss vizet vigyen Aunnak. Rin is követte, mert a kétfejű szellemlovat is egy barátjának tekintette, csakúgy, mint Sango Kirarát.

  • Kagome, én nem... - kezdte volna a magyarázkodást a hanyou, azonban Kagome nem hagyta neki, hogy befejezze:

  • OSUWARI! - a hanyou nyögése és egy hatalmas puffanás jelezte, hogy a neki szánt büntetés megtörtént. Kagome elégedetten mosolygott, majd felénk fordult – SesshouMaru, örülök, hogy összejöttetek végre – mosolya most kedvességet sugárzott. A férfi csak hümmögött, majd megpuszilta a homlokom – Mi lenne, ha megint elmennénk fürdeni? - vetette fel az ötletet Kagome.

  • De hiszen az előbb voltunk... és a fiúk... - nézett gyilkos pillantással Sango Mirokura.

  • Tudom, de még mindig nálam vannak a fürdőruhák – kacsintott a lány.

  • Rendben, de nem akarok Miroku közelében lenni – húzta fel az orrát a taiya.

  • Akkor menjünk átöltözni – húzta elő az imént említett ruhadarabokat Kagome a megszokott, ütött-kopott sárga hátizsákjából. Először megint mi öltöztünk át, utánunk a fiúk. Mikor végül ők is megérkeztek mi már a vízben lubickoltunk. Kagome, Sango és Rin fröcskölgették egymást, én pedig ott ültem a parton, lábaimat a vízbe lógatva. A vállamon éreztem egy kéz érintését, majd mikor felnéztem SesshouMaru mosolygó arcát láttam. Leült mellém, majd a fejemet maga felé fordította és lágyan megcsókolt.

  • Jól nézel ki – állapította meg.

  • Köszi – a bók hallatán elpirultam – Te is.

    InuYasha és Miroku is a vízbe vetették magukat, azonban a lányok elég nyilvánvalóan a tudtukra adták, hogy nem hiányolják a társaságukat. Ennek ellenére InuYasha makacsul követte mindenfelé Kagomét. Rin látta, hogy a játék egy ideig fel van függesztve, így odaevickélt hozzánk.

  • SesshouMaru-sama! Sakura-sama! - mindketten felé fordultunk.

  • Rin... - nézett rá a danyoukai. Felé nyújtottam a kezem, hogy könnyebben partot érjen. Alighogy megérintette a füvet elkaptam a kezem, hogy a nyakamon lecsapjak valamit. A papírvékonyságú Miyoga szállingózott a nedves fű felé. Mély lélegzetet vettem.

  • Már megint... - Rin nevetése csengett, Miyoga pedig belefogott a magyarázkodásba:

  • Csak már hiányzott a véred finom íze...

  • Hm.

  • Menjünk a fa tövébe. Ott árnyék van – állt fel SesshouMaru. Felém nyújtotta a kezét és felsegített, majd Rinnel a nyomunkban odasétáltunk az említett helyre. A danyoukai leült, engem pedig az ölébe ültetett. Rin is befészkelte magát mellénk.

  • OSUWARI! - mindannyiónk figyelme a hangforrásra összpontosult. Kagome dühösen csörtetett ki a vízből, a hanyou pedig gyorsan felbukott levegőért.

  • Állj meg, Kagome! - utasította a lányt – Nem hallod? Állj már meg! - egy ugrással mögötte termett – Azt te félreértetted... Miroku lökött meg...

  • Igazán? - nézett rá gyanakvóan a lány. InuYasha bűnbánó arccal nézett le a földre. Kagome mélyet sóhajtott.

  • Már megint mit művelt az az InuYasha? - telepedett mellénk Jaken is.

  • Ha jól vettem ki a szavaikból, akkor ahogy Miroku idegesítette Sangót véletlenül meglökte InuYashát, aki ráesett Kagomére, a lány pedig mindent félreértett – összegeztem röviden.

  • Hmm...

  • Sakura... - szólított meg SesshouMaru.

  • Igen? - fordultam felé mosolyogva.

  • Figyelj... meg kell beszélnünk valamit... - kérdőn néztem rá – szeretném tudni, hogy InuYasháékkal vagy velünk tartasz-e. Ma este szeretnék továbbindulni.

  • Természetesen veled tartok – pusziltam meg az arcát – Ez soha nem is volt kérdés – suttogtam fülébe az utolsó mondatot. Megcsókolt, Rin arcán a mosoly pedig csak szélesedett. Boldog volt, mert úgy érezte, hogy teljes a családja. Jaken arcán látszott a vívódás, még meg kell szoknia a jelenlegi felállást. Az ölemben éreztem valami puhát. Lenéztem, és megláttam a kis állatkát.

  • Ragaszkodik hozzád – nevetett Rin. Helyeslően bólintottam.

  • Szerintem el kéne nevezned. - szögezte le SesshouMaru.

  • Akkor legyen... Hikari? - néztem a kis macskaszellemre. Nem tetszett neki – Kaoru? - szólaltam meg néhány pillanat múlva. Ez sem felelt meg – Raina? - ismét fújt – Hmm... - elgondolkodóan néztem a távolba – Mi lenne... Chieri? - egy vidám „meow”-t hallatott, ami azt jelezte, hogy tetszik neki.Kép

  • Chieri? - ismételte meg Rin. Bólintottam. A danyoukai arcán lágy mosoly futott végig, azonban egy pillanat alatt lefagyott arcáról, mikor figyelme a testemen díszelgő sebekre irányult.

Még eltöltöttünk pár órát a víz mellett, majd mikor alkonyodott visszamentünk a kunyhóba. Kaede anyó még mindig nem volt ott. Míg ott fürödtek Kagome és InuYasha kibékültek, Sango haragja pedig enyhült, a szerzetes legnagyobb örömére. Kirara és Chieri is barátságot kötöttek, sokat játszottak együtt. Egy kis unszolásra végül sikeresen a vízbe csábítottuk Rinnel a danyoukait. Ezzel pedig Jakennek is jót tettünk, hiszen ismét azt a becses feladatot kapta, hogy vigyázzon gazdája finom prémjére, míg ő a hűsítően kellemes vízben van. Visszaöltöztünk, majd Jaken elment Aunnal tűzifát gyűjteni. Mikor visszaért a segítségemmel pillanatokon belül vidáman ropogott a meleget és fényt hozó tűz.

  • Holnap reggel továbbmegyünk – közölte a hírt SesshouMaru a többiekkel.

  • Miért? - nézett rá szomorú szemekkel Kagome.

  • Én is velük tartok – mondtam válaszadás helyett.

  • Kár... - szólalt meg Sango is.

  • Hiányozni fogtok – nézett rám Miroku. Szerelmem ezt csak egy gyilkos pillantással viszonozta, majd a taiya cselekedett helyette és a Hiraikotsu-val fejbe verte a szoknyapecért. Hamarosan mindenki szemére álom nehezedett.

Másnap reggel a bejelentésünknek megfelelően elhagytuk a csoportot.

 

X|X. Fejezet - Kagura

 

  • Mindenképpen menni akarsz, apám?

  • Meg akarsz állítani, SesshouMaru?

  • Nem akarlak megállítani. De mielőtt elmész, hagyd rám a Sou'ungát és a Tessaigát.

  • Ha azt mondom nem, megölöd a saját apádat?

  • Miért keresed az erőt?

  • A hódítás útját járom. Szükségem van az erőre.

  • Hódítás, mi? SesshouMaru, van valami, amit meg akarsz védeni?

  • Valami, amit meg akarok védeni? Nem. Nekem, SesshouMarunak nincs szükségem efféle dolgokra.” Apám... azt hiszem, már értem, mit akartál akkor mondani... - nézett fel az égre SesshouMaru.

  • SesshouMaru-sama, meddig fogunk még utazni? - kérdezősködött Rin – Aun fáradtnak tűnik...

  • Megálljunk? - torpant meg. Én is megálltam, és visszafordultam. A danyoukai kérdőn nézett rám. Vállat vontam majd elmosolyodtam:

  • Szerintem nyugodtan megállhatunk. Jaken is épphogy csak megáll a lábán...

  • Akkor pihenjünk – indult el egy vastag törzsű fa alá. Mindannyian követtük. Mikor senki sem látta Jaken vetett rám egy hálás pillantást, majd megkönnyebbülten huppant le gazdája mellé. Letettem a földre Chierit, és az erdő felé indultam – Hová mész?

  • Gyógynövények kellenek. Chieri lábát meg kell gyógyítanom. El van törve...

  • Veled menjek?

  • Nem, nem kell, köszi – mosolyodtam el – Itt vannak a nyilaim, meg tudom védeni magam – fordultam meg – Sietek.

  • Vigyázz magadra! - kiáltotta utánam Rin. Még egy mosoly erejéig visszafordultam, majd a sűrű erdő elnyelte alakomat – SesshouMaru-sama, mi a baj? - nézett rá ártatlan tekintettel a kicsi.

  • Semmi – nézett ismét az égre – Jaken!

  • Uram?

  • Menj Sakura után. Nem akarom, hogy bármi baja essen – a kis szolga azon nyomban felpattant és utánam eredt. Habár nagyon fáradt volt nem akart ellenszegülni a danyoukai parancsának.

 

***

 

  • Ez az! Lámpásvirág. Csökkenti a duzzanatokat – tettem bele a gyógynövényekből készített csokromba – Mi volt ez? - kaptam fel fejem. Felálltam és mikor megfordultam megláttam az előttem összerogyó Jakent – Jól vagy? - guggoltam le ismét.

  • Fáradt... vagyok – lihegte.

  • Már úgy is végeztem, mehetünk vissza – az ölembe vettem a kis koboldot és úgy mentünk vissza a táborhoz. Míg sétáltunk az ég beborult és elkezdett esni az eső. Mikor megérkeztünk Rin szorosan SesshouMaruhoz simult, aki a prémjével betakargatta a kicsit. A danyoukai meglátott minket és megkönnyebbülten elmosolyodott.

  • Nem esett semmi bajuk – odamentem ölemben Jakennel, majd letettem és nekiláttam Chieri lábának a gyógyításához.Kép

Dideregve kötöztem be a kicsi lábat. Mielőtt lerögzíthettem volna egy masnival hatalmasat tüsszentettem. Megdörzsölgettem az orromat, SesshouMaru pedig azonnal kérdőre vont:

  • Jól vagy?

  • Igen... - levette a vérpiros virágokkal borított felsőjét és rám terítette – Köszönöm – utaltam a fehér ruhadarabra.

  • Nem tesz semmit.

  • Mi ez? Ez tökéletes másolata... a Kikyouval való első találkozásomnak... - a szemeimben apró szúrások jelezték, hogy hamarosan elerednek a könnyeim. Így is lett. Az arcomhoz kaptam, hogy letöröljem őket.

  • Valami baj van? - nézett rám aggódó tekintettel szerelmem.

  • Nem, semmi, csak... pontosan ezek a mondatok hangzottak el, mikor először találkoztam... Kikyouval... - bánatosan lenéztem a fűre. SesshouMaru letörölte a könnycseppeket az arcomról, majd megcsókolt. Mikor ajkaink szétváltak megkötöttem a masnit Chieri lábán, ezzel a gyógyítást is befejeztem. Az ölembe vettem a didergő állatot és a fa tövébe ültem. Jobban magamra húztam a fehér anyagot, majd SesshouMaru is helyet foglalt mellettem. Átkarolt és magához húzott, hogy melegítsen. De még így is csak vacogtam. Rin is befészkelte magát mellém, és ott hárman próbáltuk egymást melegen tartani.

  • Szegények nagyon fáznak... - nézett ránk szomorú tekintettel a danyoukai – Találnunk kéne egy menedékhelyet – nézett körbe. A következő pillanatban Rinnel hatalmasat tüsszentettünk. Még jobban összebújtunk. Szerencsénkre néhány perc múlva a kegyetlen esőzésnek vége szakadt, a felhők pedig teljesen felszívódtak és a perzselő alkony lángolt a fejünk felett. Jaken Aun hátán elment tűzifát gyűjteni, addig mi -ha lehet- még jobban összebújtunk. Hamarosan megérkezett a kis kobold a gyűjtött fadarabokkal. Meggyújtotta őket, mi pedig közelebb húzódtunk a tűzhöz. Rin hamarosan elaludt mellettem, Jaken pedig a botjának támaszkodva őrködött egy darabig, azonban őt is utolérte az álom. Olyan mélyen aludt, hogy még akkor sem ébred fel, mikor a földre esett. Megmosolyogtam, és a kis macskaszellemre néztem. Ő is békésen aludt – Sakura, jól vagy? - suttogta SesshouMaru.

  • Igen. Már nem fázom annyira. Remélem Rinnek nem lesz semmi baja... - néztem a halkan szuszogó kislányra. Hirtelen szerelmem felkapta fejét.

  • Mit keresel itt? - kérdezte fenyegető hangon.Kép

  • A lány szilánkjaiért jöttem – hallatszott Kagura hangja. Ösztönösen a nyakamban lógó ékkődarabhoz kaptam – Ha ideadod, megígérem, hogy nem bántalak – mosolygott.

  • Nem fogom odaadni neked. Az csak Narakut erősítené.

  • Hm – a szélboszorkány összevonta szemöldökét, majd néhány szélpengével támadt ránk. Védőfalat emeltem, így senkinek sem esett baja. SesshouMaru felállt és előhúzta a Tenseigát.

  • Meidou Zangetsuha! - támadt a youkai felé. Kagura alig tudott megmenekülni az alvilág kapuja elől. Még mielőtt földet ért volna ismét a danyoukaira támadt. Ő egy könnyed ugrással elkerülte a felé cikázó pengék hadát, majd egy pillanat alatt a támadó mellett termett. Mérgezett karmaival Kagura ruháján egy helyen lyukat ejtett és a testét súlyosan megsebezte. A nő nyögve hullott a porba – Hm – lépett vissza mellém SesshouMaru. A csata közben az alvók is felébredtek, de nem ijedtek meg a szélboszorkánytól, mert tudták, hogy a Nagyúrnak nem ellenfél.

  • Vissza kell mennem Narakuhoz – fordult el a youkai.

  • Várj! - állítottam meg.

  • Mit akarsz? - fordult meg fenyegetően szikrázó vörös tekintetével.

  • Látom a vívódást a szemeidben... - léptem közelebb hozzá.

  • Hm. Igaz, hogy a papnők belelátnak másokba – fordult vissza.

  • Miért van ez? - kérdeztem, mint aki meg sem hallotta az előbbi mondatot.

  • Semmi közöd hozzá – mondta közömbösen.

  • De talán egy kicsit jobban éreznéd magad, ha elmondanád, mi nyomja a lelked... - mosolyogtam rá kedvesen. Lenéző pillantással fordult vissza, azonban mikor meglátta az arcom a tekintete megenyhült. Mély levegőt vett és belekezdett:

  • Gyűlölöm Narakut.

  • Miért? - kérdezte ártatlan hangon Rin.

  • Fogva tart. Nála van a szívem. És minden olyan dologra rákényszerít, amit én nem akarok megtenni – teljesen felénk fordult – A foglya vagyok. Ha lehetőségem lenne rá, semmi olyat nem tennék meg, amibe ő belekényszerít.

  • Értem. Tehát ezért akart akkor lefizetni engem a szilánkkal – gondolt vissza SesshouMaru arra az estére, mikor Kagura Kép meglátogatta őt.

  • Meg akarok szökni tőle. De mivel nála van a szívem, bármelyik pillanatban a vesztemet okozhatja. Ha meghalna épp olyan boldog lennék, mint ti, nekem elhihetitek – emelte arca elé nyitott legyezőjét úgy, hogy csak vörös szemei látszottak.

  • Majd segítünk neked! - mondta vidám hangon Rin. A szélboszorkány megejtett egy suta mosolyt majd egy, a feszes kontyában lévő tollért kapott.

  • Légy óvatos. Kanna mindent közvetíthetett neki... - a nő csak bólintott, ezzel jelezve, hogy tudja.

  • Mennem kell. Fel fog tűnni neki, hogy túl sokáig maradok – a magasba emelkedett – Viszlát – még vetett egy fájdalomban úszó pillantást SesshouMarura, majd elhagyta a terepet – Az a lány... ő bizonyára SesshouMaru szerelme... De most nem ez a legfőbb bajom.

Újabb hónapok teltek el. Kis csapatunk rótta az utakat. Összetűzésbe kerültünk sok jelentéktelenebb démonnal is, azonban könnyedén végeztünk velük. Felbolydultak, mióta Naraku elhagyta a környéket.

 

    XX. Fejezet – Az ékkő

 

A Nap lenyugodni készült a horizonton. Az utóbbi időben kicsit nyugtalan voltam, egy gondolat ugyanis nem hagyott nyugodni. Tábort vertünk és mire teljesen besötétedett már a meleg tűz is ropogott. Összebújtunk SesshouMaruval, mert az éjszaka eléggé hideg volt. Rint betakargattuk a danyoukai prémjével, Jaken pedig Aunnak dőlve szunyókált.

  • Sakura, alszol? - suttogta halkan fülembe.

  • Nem, még nem – nyitottam ki szemeim – Nem tudok.

  • Nagyon remegsz – állapította meg.

  • Lehet – közelebb húzódtam hozzá. Átkarolt, hogy melegítsen, azonban ez nem segített túl sokat. Továbbra is csak dideregtem. Hirtelen a magasba szegte fejét és egy gyors szimatolás után unottan felsóhajtott – Mi a baj? - néztem rá kérdőn.

  • Az a korcs... - mondta utálkozó hangon.

  • InuYasha? - szótlanul bólintott – Mit akarhatnak?

  • Nem tudom, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel – húzta közelebb magához vacogó testem. Levette a hófehér felsőjét és rám terítette – Nagyon hideg az éjszaka. Pedig nyár közepe van... - szótlanul bólintottam és az arcom elé emeltem a kezeimet, hogy elfojtsam a tüsszentésem hangját – Remélem nem fogsz megfázni.

  • - arcomat belefúrtam a nyakába. Átkaroltam és hideg ajkaimmal egy fagyos puszit leheltem arcára.

  • Te jó ég...

  • Mi az? - kérdeztem ártatlan hangon.

  • Nagyon hidegek az ajkaid is... - tekintete a számra siklott. Kicsit megborzongott, majd ismét a szemeimbe nézett. Az volt az egyetlen dolog, amely még meleget árasztott. SesshouMaru nagyon szerette a belőlük áradó kedves melegséget. Tudta, hogy ezt nagy mértékben köszönhetem neki, és ő ezt köszönetképpen könyvelte el magában. A boldogságom neki éppen elég „fizetség” volt – Mindjárt itt lesznek – némán bólintottam – Addig is... - államra helyezett kezével lágyan felemelte arcom és megcsókolt. Mikor ajkaink találkoztak enyhe borzongás futott végig rajta, amely a szám hőmérsékletéből adódott. Ajkaink pár pillanattal a már előre bejelentett csapat megérkezése előtt váltak szét. Mikor tekintetébe néztem láttam rajta, hogy nagyon aggasztja az állapotom. Még Kép egyszer végigfuttatta ujjait ajkaimon, majd az erdő sűrűjéből előléptek Kagoméék – Mit akartok? - kérdezte tőlük, azonban tekintete még mindig az enyémet fürkészte.

  • Csatáztunk, és eléggé le vagyunk gyengülve...

  • és InuYasha is hito lett – húzta gúnyos mosolyra száját.

  • I-igen... - vallotta be Kagome.

  • Védelemért könyörögsz? - a lány nem szólt semmit, csak lehajtotta fejét és zavartan nézett a pázsitra – Szánalmas.

  • Hagyd csak – kérdőn rám nézett - hadd maradjanak – mondtam halkan. SesshouMaru megadó tekintettel nézett vissza Kagomére.

  • Köszönöm – mosolyodott el a lány. Kirara hasra feküdt és Kagome lefektette sérült barátait a gyepre. Már mind aludtak. Kagome elővette táskájából a hálózsákját és ő is elfeküdt. Jól betakargatta magát, hamarosan pedig elnyomta az álom.

  • Már ő is alszik... - állapítottam meg.

  • Menjünk el sétálni – ajánlotta a danyoukai.

  • Rendben – bólintottam. Óvatosan kivettem ölemből a békésen alvó Chierit és a földre tettem. SesshouMaru megfogott engem és úgy segített fel. Lassan sétáltunk az erdő felé. Nem siettünk sehová, és a didergésem miatt amúgy sem voltam képes túl gyorsan menni, így SesshouMaru kénytelen volt az én tempómhoz igazítani lépteit. Jobb keze még mindig védőleg körülöttem pihent, én pedig bal kezemmel a kimonofelsőjét húztam jobban össze magamon, a jobb kezemmel pedig a vékony pamutfelsőjét markoltam. Bal kezével gyengéden megszorította a vékony felsőjén fekvő kezem és simogatni kezdte.

  • Nagyon hideg... - némán bólintottam. Kicsit erősebben megszorította a kezem és a szája elé emelte. Megborzongtam, ahogy forró lehelete végigsimított fagyos kezemen. Megtorpantunk, SesshouMaru pedig egy puszit nyomott a kézfejemre. A kezemet végigfuttatta az arcán, a szemeit pedig lehunyta. Lágyan végigsimítottam a méregcsíkokon, ő pedig a kezem után kapott. Lágyan megszorította és lassan közeledett ajkaimhoz. Lehunytam szemeim, jobb keze a vállamról lecsúszott a derekamra és közelebb húzott magához. Mikor ajkaink egyesültek végigcikázott testemen ajkainak forrósága. Akkorra már nagyon kihűltem, így mohón viszonoztam csókját. Akaratlanul is közelebb akartam kerülni a melegség forrásához. Néhány perc múlva szakadtak csak el egymástól ajkaink, mert SesshouMaru és én levegőért sóvárogtunk. Mikor helyreállt a légzésünk aggódó hangon kérdőre vont:

  • Sakura...

  • Igen? - húztam össze magamon felsőjét.

  • Mostanában egy kicsit furcsán viselkedsz... olyan sokszor nézel a távolba elgondolkodóan és néha kicsit szótlan vagy.

  • Tudod... - kezdtem bátortalanul – Nem vagyok biztos benne, hogy...

  • Miben? - hallottam hangján, hogy egyre inkább eluralkodik rajta az aggodalom.

  • Szóval... mikor Kagura eljött, hogy megszerezze a nálam lévő szilánkokat, a szavaiból úgy vettem ki, hogy már csak ezek nincsenek Narakunál – emeltem fel a nyakamban lógó ékkődarabot – Nem vagyok biztos benne, hogy így van, de elég sokat gondolkoztam rajta, és erre jutottam... - tettem vissza ruhám rejtekébe a darabot.

  • Értem – kihallottam a hangjából a mérhetetlen megkönnyebbülést.

  • És te... hallottam a hangodon, hogy aggódsz... amíg el nem mondtam, addig...

  • Azt hittem, hogy az érzelmeidben nem vagy biztos – nézett elgondolkodva a fűre.

  • Amiatt nem kell félned – öleltem át – Nekem csak te létezel – simogattam meg a fejét.

  • Sakura... - erősen magához vont. Ajkaink ismét egyesültek, majd visszamentünk a táborhoz.

Másnap reggel SesshouMaru ébredt elsőként. Elégedetten nézett Rinre és rám, látta, hogy már nem fázunk.

  • A tegnap éjjelhez képest most elég meleg van – emelte tekintetét a kék égre. Gondolataiba mélyedve várt percekig, míg én is felébredtem. Nyitogatni kezdtem szemeimet. Szerelmem csak akkor vette észre, hogy felébredtem, mikor megdörzsölgettem a szememet – Felébredtél? - kérdezte halkan lágy mosollyal arcán.

  • Nem is tudom... még eléggé... úgy érzem, mintha még álmodnék – halkan kuncogott, és megcsókolt.

  • Már nem álmodsz – mosolygott kedvesen.

  • Igen – bólintottam egy széles mosollyal arcomon – Elég nyilvánvaló bizonyíték volt – nevettem magamban – Elmegyek fürdeni – álltam fel.

  • Várj – kapta el a csuklómat. Kérdőn visszanéztem rá – Biztos? Nem lesz semmi bajod? - aggodalommal teli tekintettel nézett szemeimbe.

  • Biztosan – mosolyogtam meggyőzően – Meg tudom védeni magam.

  • Nem mehetek veled, ugye? - kicsit elpirultam és a fejemet ráztam – Akkor legalább a szilánkokat add nekem – bólintottam és leakasztottam a nyakamban lógó ékkődarabot. Odaadtam neki, felkaptam hátamra a fegyvereimet és a forrás felé mentem.

  • Legalább egy kicsit jobban érzem magam, ha nincsenek nála ezek a szilánkok – emelte maga elé őket – Ezek miatt bárki megtámadhatja, és ha én nem vagyok ott... - dühösen ökölbe szorította kezeit és fogai megcsikordultak, ahogy próbálta elfojtani egyre nagyobb idegességét.

 

***

 

Mikor megérkeztem a forráshoz körbenéztem, hogy nincs-e a közelben valaki. Mivel semmi gyanúsat nem láttam levettem magamról a ruháimat és lassan beleereszkedtem a vízbe.

  • Kellemes – sóhajtottam fel. Kicsit beljebb úsztam egy mélyebb pontot keresve. Végül találtam is egyet, és leültem oda. Így csak az arcom látszott ki a vízből. Mély lélegzetet vettem és felnéztem az égre – Nagyon meleg van... a tegnap éjjelhez képest kicsit furcsa...

 

***

 

  • Hol lehet Sakura ennyi ideig? Már vagy húsz perce elment... Habár nem érzek démonszagot aggódom érte... - SesshouMaru egyre nyugtalanabbul ült a fa tövében – Nem érdekel, odamegyek. Látnom kell a saját szemeimmel, hogy jól van. Csak akkor tudok megnyugodni – állt fel. Követve az illatom ösvényét eljutott a forrásig, ahol én nyugodtan ültem. Egy fa ágán figyelt egy darabig. Arcomon lágy mosoly ült, a szemeimet lehunytam, úgy relaxáltam – Jól van – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt. Hátat fordított és nesztelenül a harmatos fűre ugrott. Még egyszer visszanézett, nehezére esett csak úgy otthagyni, azonban egy kis vívódás után végül elindult vissza a táborhoz – Olyan törékeny és védtelen... - ült le a táborban a fa tövébe – Meg fogom védeni. Akár az életem árán is – kifinomult orrát megcsapta egy ismerős szag – Az a korcs visszaváltozott hanyouvá – tekintete a Kagome közelében fekvő féltestvérére vándorolt.

  • Megjöttem – suttogtam a háta mögött. Megfordult és szótlanul bólintott. Lágyan megfogta a csuklómat és az ölébe ültetett.

  • Örülök, hogy nem esett semmi bajod – mondta aggódó tekintettel. Kedvesen elmosolyodtam és a kezemben lévő ruhadarabra néztem.

  • Tessék – nyújtottam oda neki – Ezt még nem adtam vissza... - utaltam a kimonojára.

  • Nem is kell – rázta fejét – egyenlőre... Most nagyon meleg van – egyetértően bólintottam. A ruhát kivette a kezemből és maga mellé tette a fűre, majd átkarolt engem és szorosan magához húzott.

  • SesshouMaru...

  • Igen?

  • A szilánkokat...

  • Tudom. Később visszaadom őket – némán bólintottam és átkaroltam. Így maradtunk egy ideig, majd meghallottuk Sangot és Kagomét, akik éppen jólesően nyújtózkodtak.

  • De jót aludtam – szippantotta tüdejébe a friss reggeli levegőt Kagome.

  • Igen, én is – helyeselt a taiya.

  • Jó reggelt – köszöntöttem őket.

  • Neked is – mondták egyszerre.

  • Hm – mondta szűkszavúan SesshouMaru. A hanyou egy hatalmasat ásított és nyúzott arccal felült.

  • Jó reggelt, InuYasha – mosolygott rá kedvesen Kagome.

  • Hm?... Mi?... Neked is – ásított még egyet.

  • Jól aludtál?

  • Azt hiszem – vakargatta fejét. Rövid időn belül mindenki felébredt. Nem volt nagyon mit csinálni, csak beszélgettünk. Nagyon melegünk volt, Kagoménak pedig egy nagyszerű ötlete támadt:

  • Mi lenne, ha megpróbálnátok átjönni az én világomba?

  • Tudod, hogy a kút nem engedi... - mondta reménytelen hangon Miroku.

  • De én úgy érzem menni fog – mondta magabiztos hangon a lány – Csak próbáljuk meg – nézett kérlelőn Sangora.

  • Nekem semmi ellenvetésem – szólaltam meg hirtelen – Engem érdekel a jövő – kacsintottam a mikora. Széles mosoly terült el arcán, és végül a többiek is igenlő választ adtak neki.

  • Akkor mégis mire várunk? - pattant fel – Gyerünk, induljunk, én már nem bírok várni – noszogatott minket. Hogy legyen nyomatéka is mondandójának felkapta hátára táskáját, megragadta InuYasha kezét és maga után húzva rögtön el is indult. Nem volt mit tenni, követtük a kis párocskát. Út közben közöltem a többiekkel is elképzelésemet az ékkővel és a nálam lévő szilánkokkal kapcsolatosan. Rövidesen megérkeztünk a Csontok Kútjához. Jaken Kép és Aun itt maradtak a középkorban, így kilencen maradtunk. Minden párnak adtam egy-egy szilánkot, így átjutottak a kúton. Kirara a Sango-Miroku párossal tartott, Rin InuYashával és Kagoméval ment, SesshouMaruval és velem pedig Chieri jött. Megkönnyebbülten vettük észre, hogy Kagome megérzései nem csaltak és sikeresen átjutottunk a kúton. Fogalmunk sem volt arról, hogy sikerülhetett, de nagyon boldogok voltunk.

    FujikageSakura

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.