Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


***

 

Mikor magamhoz tértem a fejem borzasztóan fájt. A szemeimet nem nyitottam ki, csak hallgattam a madárcsicsergést.

  • Már reggel lenne? Hogy lehet, hogy világos van? Hol vagyok? - a pilláim megrebbentek, ahogy próbáltam kinyitni szemeimet. Résnyire nyitottam őket, azonban a hirtelen éles fény miatt visszacsuktam őket, a kezemet pedig arcom elé emeltem. Ismét megpróbáltam kinyitni őket. Körbenéztem, azonban a kezem sok mindent eltakart. Nem tudtam elvenni, mert a szemeim túlságosan hozzászoktak a kastély sötétjéhez. Nappal bent voltam, éjszaka pedig Naraku megbízásait teljesítettem. Nem csoda, hogy most ilyen érzékeny a szemem. Néhány perc múlva végül a szemeim megszokták a napfényt és elvettem a kezem. Az első, akit megláttam az SesshouMaru volt. - SesshouMaru? Mit keres ő itt? - az erős ütésétől kicsit lassabban tértek vissza emlékeim.- Már emlékszem. Ő mentett meg. És fejen ütött. Azért fáj ennyire. - a danyoukai nekem háttal törökülésben ült és az eget pásztázta. Akkor sem mozdult meg, mikor felültem. A kezemmel megsimogattam hátul az ütéstől eléggé érzékeny részt. Csak akkor fordult meg mikor megszólaltam: - Köszönöm. - csak akkor folytattam mikor a szemembe nézett – Hogy megmentettél.

  • Hm. - fordult vissza.

  • Nagyon sajnálom, hogy akkor... megsebesítettelek. - nem szólt semmit, csak lenézett a fűre. Lágyan rámosolyogtam, majd a homlokomhoz kaptam. Kivettem belőle az ékkőszilánkokat. - Naraku messze van, így képes voltam megtisztítani őket. A puszta jelenléte is szennyezte a szilánkokat. - óvatosan felálltam, azonban meginogtam és térdre rogytam.

  • Hova akarsz menni? - mikor ránéztem ő szigorú tekintettel nézett ráKépm.

  • Csak a patakhoz akartam menni. - böktem fejemmel a tőlünk néhány méterre csobogó patakra – Le szeretném mosni magam... - a kezem a nyakamra siklott, amelyből láthatóan SesshouMaru is megértette, hogy mire gondolok. Alig láthatóan bólintott egyet, majd ismét megpróbáltam lassan felállni. Ezúttal sikerrel jártam és odatámolyogtam a gyorsan suhanó vízhez. Bő vízzel lemostam magamról a hanyou csókjait. Undorodva borzongtam meg, mikor eszembe jutott az emlék, hogy a támadás előtt mit művelt velem. - Még szerencse, hogy jött SesshouMaru. Éppen időben... - a kezeimet mélyen a vízbe merítettem és arcomat is megmostam, ezzel megszabadítva magam az  emléktől. - Tegnap Naraku pedig egy óvatlan pillanatban elmondott nekem mást is. Akarata ellenére is elárulta, hogy ő volt az, aki a támadást indította a falu ellen. Az elsődleges célpontjai pedig a szüleim voltak. És csak miattuk az egész falunak meg kellett halnia. Naraku... esküszöm, hogy megbosszulom őket.

  • Sajnálom, hogy akkor fejbe kellett vernem, de csak úgy tudtam elhozni onnan. Nem akarom őt bántani azok után, hogy segített Rinen. De akkor muszáj volt ellentámadásba lendülnöm. Ha Naraku Kép észrevesz rajtam még egy vakfoltot... hiszen Rin is borzasztó nagy veszélyben van. Mert az a korcs tudja, hogy fontos nekem... - dühösen ökölbe szorította kezeit. - Vajon mit érthetett azon, hogy „majd folytatjuk ahonnan abbahagytuk”? Habár Sakura ruhája alapján ezt nem túl nehéz kitalálni... Az a mocsok... - SesshouMaru egyre erősebben szorította össze kezeit. - Felpofozta, aztán csókolgatta a nyakát, végül pedig... Bele sem merek gondolni mit csinálhatott vele odabent. - szegezte rám tekintetét. - Bizonyára Rinnel fenyegette meg, hogy tűrésre kényszerítse. Hiszen könnyedén megsebezhette volna őt a puszta érintésével is. - felálltam a pataktól és lassan elindultam vissza. Hirtelen éles fájdalom hasított a gerincembe. Felnyögtem és a kezemet a hátamra tettem.

  • Hát persze... Mikor kérdeztem és ő felpofozott kifordult a gerincem. Még jó, hogy nem haltam bele. Utána pedig még a falnak is nekilökött. Akkor hatalmasat tudtam volna ordítani. - tovább indultam SesshouMaruhoz, a kezemet pedig elvettem a hátamról. Mikor odaértem még ismét a füvet nézte.

  • Miért fáj a hátad? - kérdezte hirtelen.

  • Hogy miért?... - néztem le szomorúan a földre. Kicsit elpirultam, hiszen kicsit kínos lett volna elmesélni a másik részét. SesshouMaru rám szegezte pillantását, amelyből ki lehetett olvasni, hogy érdekli a történet. Mély levegőt vettem és elkezdtem mesélni: - Mikor Naraku közölte velem, hogy éjszaka meg kell támadnom valakit, megkérdeztem, hogy ki az, erre ő... Erősen felpofozott, és azt mondta, hogy én csak a bábja vagyok, akinek nincs joga kérdezősködni. A pofon azonban nagyon erős volt, mert eléggé kifordult a gerincem. - míg meséltem egyszer sem néztem a szemébe.

  • Még szerencse, hogy nem halt bele.

  • Utána pedig... - az arcom még vörösebb lett - … leütöttek és mikor felébredtem ez a ruha volt rajtam. A szobában csak Naraku és én voltam, ahol ő... mikor védekezni próbáltam megfenyegetett, így tehetetlen voltam. - mielőtt folytathattam volna kérdőre vont:

  • Rint hozta fel, igaz? - hangja fagyos és dühös volt. Némán bólintottam és folytattam:

  • Azt mondta, hogy nyugodtan ellenkezhetek, de azzal bebiztosítom a halálát – a végén a belőlem kitörő zokogás miatt elcsuklott a hangom. Térdre rogytam, és úgy sírtam tovább. Pár perc múlva végül úrrá lettem magamon és folytattam: - Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Hasonlókat tett velem, mint amit láttál... csak sokkal vadabbul... és egyszer a erőteljesen a falnak lökött...

  • És a gerinced pedig már akkor is nagyon érzékeny volt – fejezte be. Némán bólintottam a száján pedig megjelent egy utálkozó mosoly – Ezt jól kitervelte az a korcs. - Egyetértően biccentettem.

  • Tudod... - kezdtem félénken – Hálás vagyok neked, mert sérülten is eljöttél értem. - az utolsó szóra nagy hangsúlyt fektettem, amiből láttam, hogy értett is SesshouMaru.

  • Arra céloz, hogy megmentettem azt, aki súlyosan megsebesített. Csak azért mentettelek meg, mert túl erőssé tetted Narakut. - a számon keserű mosoly jelent meg és bólintottam.

  • Azt azonban tudnod kell, hogy még épp időben jöttél. - halványan látszott rajta, hogy meglepte a dolog – Az a féreg épp akkor... - az arcomat ismét elöntötte a piros szín – akkor büntetett volna meg...

  • Értem. Más szóval akkor vette volna le a ruháját. Undorító... ez a Naraku. Hova mész? - szegezte felém kérdését közömbös hangon.

  • Gyógynövényekért. - nehézkesen felálltam és lassan indultam az erdő felé.

     

    X|. Fejezet - Sérültek

     

    Mikor visszaértem a gyógynövényekkel SesshouMaru a jól ismert fagyos pillantásával fogadott. Letérdeltem mellette, a gyógynövényeket a földre tettem, majd ráemeltem tekintetem.

    • SesshouMaru... kérlek vedd le a bal karodról a kimonódat... hogy elláthassam a sérülésed. Nem szólt semmit, csak kelletlenül levette a hófehér kimonót, majd a vékony pamutfelsőjét lehajtotta a sebéig. - Elég mély seb... Bocsáss meg. - kérdőn felém nézett, egy megvető pillantáson kívül semmit sem mondott nekem. Nekiálltam meggyógyítani a sérülését. Látszott rajta, hogy kicsit zavarja a meglehetősen hiányos öltözetem. - Szereznem kéne egy másik ruhát...

     

    ***

     

    Kagome még mindig rossz szemmel nézte, hogy Kikyou a barátait ápolja.

    • Folyton ott legyeskedik körülöttük. Már nagyon bosszant. -Kagome ellenszenve természetesen mindannyiójuknak szemet szúrt.

    • Megint féltékenykedik. - állapította meg Kikyou.

    • Ebből semmi jó nem sülhet ki. Kagome egyre dühösebb. - nézett aggódó tekintettel a lányra Kaede anyó. A következő pillanatban felállt és elhagyta a kunyhót azzal az indokkal, hogy gyógynövényeket kell gyűjtenie.

    Pillanatokon belül Kagome is követve az anyó példáját felállt és kisétált a kunyhóból.

    • Most vajon hová megy? - nézett utána szomorúan InuYasha.

    • Bizonyára nagyon bántja, hogy Kikyou itt van. - Sango kisebb nyögések közt felült, majd kijelentette, hogy Kagome után megy – Hiszen elég jól ismerem ahhoz, hogy ezt észrevegyem. - lassan kisétált a kunyhóból, majd rövid időn belül utolérte barátnőjét.

     

    ***

     

    • Rin jól van? - kérdeztem hirtelen a danyoukait. Válasz helyett csak biccentett. - Ennek örülök – mosolyogtam megkönnyebülten. Néhány perc múlva felsóhajtottam és közöltem SessouMaruval, hogy elkészültem.

    • Hm. - húzta fel a vékony anyagot.

    • Köszönöm, hogy elhoztad a fegyvereimet – hálásan mosolyogtam rá.

    • Mondjuk úgy, hogy viszonoztam azt, amit Rinért tettél. - vont vállat.

    • Hol vannak most? - felvette a fehér kimonófelsőjét is.

    • Biztonságban – válaszolt röviden.

    • Elmehetnék meglátogatni Rint? Már nagyon hiányzik... - válasz helyett csak felállt és elindult. Kedvesen rámosolyogtam, a hátamra vettem fegyvereimet, majd amennyire gyorsan telt tőlem, követtem.

    Már vagy 20 perce sétálhattunk a sötét erdőben, mikor összerezzentem.

    • A Nap sugarai nem tudnak áttörni a zárt lombkoronán, így idelent hűvös van... - megdörzsölgettem a karom. - Nem akarok megint megfázni. Habár velem az elég könnyen megesik...

    • Fázik. Bizonyára mert idelent hűvösebb van. - SesshouMaru levette fehér felsőjét és a hátamra terítette. Meglepetten néztem rá. - Látom, hogy fázol.

    • Köszönöm. - mosolyodtam el. - De így te nem...

    • Nem hito vagyok. Nem fázok meg olyan könnyen, mint te – mondta hangjában cseppnyi érdeklődéssel sem. Ezt egy boldog mosollyal nyugtáztam. - Így legalább nem hoz annyira zavarba.

    Mikor megérkeztünk Rin vidáman ugrott a nyakamba.

    • Sakura! - örvendezett – Már nagyon aggódtam érted!

    • Én is érted, Rin – mosolyogtam. - Ugye nem sérültél meg?

    • Nem, Aun nagyon gyors volt – rám villantott egy megnyugtató mosolyt, azonban én ettől nem éreztem magam jobban.

    • Indulunk. - fordított hátat a danyoukai. Rin és én kézen fogva követtük őt, és egy kis fáziskéséssel Jaken is rájött, hogy gazdája után kell mennie, aki ott készül hagyni őt. Villámgyorsan felpattant, megragadta Aun kantárját és utánunk szaladt maga mögött vonva az állatot is.

    • Hová megyünk, SesshouMaru-sama? - lépett a Nagyúr mellé Rin.

    • Az anyó falujába. - mondta rezzenéstelen arccal.

    • Az anyó falujába”? - ismételte meg a kicsi. - Sakura, te tudod, hogy az hol van? - fordult felém. Melléléptem és bólintottam:

    • Talán. - a danyoukaira néztem, és kérdőre vontam: - Kaede anyó falujára céloztál? - lehunyta szemeit, ami kétségtelenül „igen”-t jelentett. - Köszönöm. - mosolyogtam rá kedvesen. - Ti is maradhatnátok... hogy meg tudjalak gyógyítani...

    • Hm. - SesshouMaru csak ennyit mondott, Rinből azonban csak úgy dőltek a szavak:

    • Rendben, maradjunk! Ugye ott maradunk, SesshouMaru-sama? Még nem szeretnék elválni Sakurától. Jó lenne vele virágot szedni. Még alig voltam vele. Messze van még a falu? És meddig maradunk?

    • Igen, nem és nem tudom. - válaszolt neki minden kérdésére szűkszavúan a danyoukai. A kislány nevetése csengett az erdőben és én is megejtettem egy kedves mosolyt SesshouMarura nézve.

     

    ***

     

    • Kagome, ne haragudj Kikyoura, hiszen azért van most itt, hogy meggyógyítson minket. - próbálta lecsillapítani ingerült barátnőjét a taiya. Kagome csak sértődötten felhúzta az orrát és annyit mondott:

    • Nem kellett volna visszajönnöm.

     

    ***

     

    A kunyhóban InuYasha szemei dühösen pattantak fel és ingerülten sziszegett:

    • SesshouMaru. - Kikyou és Miroku is kérdőn ránéztek. Néhány perc múlva megjelent a már előre bejelentett személy. - Mit keresel te itt?! - esett neki rögtön a hanyou. A sebei azonban emlékeztették őt jelenlegi állapotára - Ha nem lennék sérült akkor én esküszöm, hogy...

    • Hagyd! - fagyasztotta bele a szót Kikyou hűvös hangja. - Visszahozott valakit – jelent meg mosoly szája szélén. A danyoukai alig láthatóan biccentett egyet, majd félreállt és én léptem be a kunyhóba. - Szia, Sakura.

    • Szia – félénken szólaltam meg, nem mertem a szemeibe nézni.

    • Szóval ott van SesshouMaru kimonója... - állapította meg a nyilvánvaló tényt InuYasha. Rin is megjelent és amint mellémért megfogta a kezem.

    • Sajnálom, hogy akkor én...

    • Ne kérj bocsánatot. - szólt közbe Kikyou. Meglepetten emeltem rá tekintetem – Akkor nem te uralkodtál a tested felett.

    • Hanem az a mocsok. - szorította dühösen ökölbe kezeit ismét SesshouMaru. Mikor észrevettem, hogy Kikyou a fekete rövidke kimonót nézegeti jobban összehúztam felette SesshouMaruét. Rin a kezemnél fogva húzott oda a halott miko mellé, leültetett a jobb oldalára, ő pedig az ölemben foglalt helyet. SesshouMaru is belépett. Ő mögöttünk találta meg a neki tökéletes helyet, majd letelepedett és hátát a falnak támasztva figyelte tovább az eseményeket.

    • Maradhatnak?

    • Persze – terült szét a kedves mosoly Kikyou arcán. Kisvártatva meghallottuk Jaken fáradt zihálását, ahogy fejvesztve lohol a kunyhóban tartózkodó gazdája után.

    • SesshouMaru nagyúr! - lépett be. Már mindenki várta, így meglepte a dolog, hogy mindenki csak mosolygott, arcunkon pedig a meglepettség legcsekélyebb jelét sem lehetett látni. Némán, lehajtott fejjel odabaktatott nyugodtan heverésző gazdájához és helyet foglalt mellette.

      A következő befutók Kagoméék voltak. Mikor megláttak meglepettséget lehetett leolvasni arcukról. Sangóén pedig néhány pillanatig ott virított az enyhe düh is, azonban észbe kapott, hogy akkor nem én voltam ura a tetteimnek, így csak kedvesen elmosolyodott. Kagome a lehető legtávolabbi sarokba húzódott el, Sango pedig visszafeküdt a helyére. Végül Kaede anyó is megérkezett a rengeteg frissen gyűjtött gyógynövénnyel kezében.

    • Valakinek el kell mennie tűzifát gyűjteni. - foglalt helyet nővére bal oldalán. SesshouMaru jelentőségteljesen ránézett a kis Jakenre, aki kelletlenül ugyan, de felállt és kibattyogott a kunyhóból.

    • Már alkonyodna? - néztem ki meglepetten az ajtón. Megláttam a hegyek felé ereszkedő, egyre vörösebben izzó Napot. - Megyek, segítek neki – álltam fel.

    • Fájdalmaid vannak... - állított meg Kikyou.

    • Tudom, de egyedül nem fogja elbírni őket. - fordultam vissza egy mosoly erejéig, majd lassan a kis zöld lény után mentem.

    • Megyek, segítek nekik. - állt fel Kagome is.

    Mikor Jaken meglátott azonnal kérdőre vont:

    • Te mit keresel itt? - kérdezte jól ismert vékonyka reszelős hangján.

    • Segítek neked. Egyedül nehezen bírnál annyi fával... - sütöttem le szemeimet.

    • Bizonyára lelkiismeret-furdalása van a történtek miatt. Jól van, gyere – intett, hogy kövessem. Mielőtt elindulhattunk volna, meghallottuk Kagome hangját – Remek, már csak ez a hito hiányzott... - sóhajtott mélyet a kobold.

    • Segítek nektek. - kezdte mikor megérkezett – Jaken nem bírná el, te pedig sérült vagy – nézett rám. Bólintottam, majd mosollyal az arcomon néztem vissza Kagomére.

    Mikor már jó negyed órája gyűjtögettünk Kagome hirtelen mellettem termett és bánatos hangon megszólalt:

    • Figyelj... én...

    • Várj! - szakítottam félbe. - Előbb én hadd mondjam el, amit szeretnék... - bólintott, majd belekezdtem – Nagyon sajnálom, hogy akkor fogságba ejtettelek, de Kikyou elmesélte nekem, hogy mi történt akkor. Megértettem az érzéseit, és akkor én amiatt nagyon rossz szemmel néztem rád – sütöttem le megbánóan a szemeimet – És azt is nagyon sajnálom, hogy megtámadtam InuYashát.

    • Arról nem te tehetsz. - rázta a fejét - Éppen ezt akartam neked elmondani. Hogy a viselkedésem miatt ne magadat okold, mert nem rád haragszom – mosolygott.

    • Ennek örülök. Én inkább az a barátkozós típus vagyok, de Naraku miatt mindannyian rossz benyomást alkottatok rólam...

    • Ne aggódj, szerintem nem mérgesek rád. Tisztában vannak azzal, hogy irányítottak. - mosolygott megnyugtatóan.

    • Köszönöm. - a mosolya még szélesebb lett, majd kérdőre vont:

    • Ne vedd ezt tolakodásnak, de... mit mondott neked Kikyou? Nem szívesen kutakodom mások magánéletében, főleg nem szeretek másokat megkérdezni egy bizonyos személyről, de nem akarok haragban lenni vele, inkább meg szeretném érteni őt.

    • Szerintem erről vele kéne beszélned... én sem szívesen fecsegek másokról, ahogy gondolom te sem... - mosolyogtam – Ez az ügy kettőtökre tartozik. Szerintem ha akarja, úgyis el fogja mondani neked.

    • Rendben – bólintott és egymásra mosolyogtunk. - Tényleg hasonlítunk... mi hárman... - indultunk a faluba bukdácsoló Jaken után.

    • Igen, már Kaede anyó is megjegyezte. - szorítottam meg az éppen kicsúszni készülő faágakat.

    Mikor visszaértünk az első dolog, ami szemet szúrt az SesshouMaru és InuYasha gyilkos pillantásai voltak. Mikor meggyújtottuk a gyűjtott fadarabokat kérdőre vontam Kikyout:

    • Mi folyik itt? Miért ilyen dühösek egymásra?

    • SesshouMaru már túltette magát az InuYashán való gyűlöletén, azonban nem olyan rég mondott elkezdte piszkálni SesshouMarut és most nagyon dühös rá. - egy bólintással jeleztem, hogy megértettem.

    • Kikyou... mondd csak... kaphatnék valami más ruhát? Amint lehet, vissza szeretném adni a kimonóját Sesshoumarunak...

    • Persze, azonnal jövök – állt fel.

     

    X||. Fejezet – Egybevágó ellentétek

     

    Beléptem a kunyhóba immár ismét rendes öltözetben. Visszaadtam SesshouMarunak a kimonóját majd az ajtó melletti falnak támaszkodtam, így a danyoukaijal szemben ültem. Rövidesen mindenki elaludt, a kivétel ez alól három személy volt: Kagome, Kikyou és én. Közülünk én aludtam el a leghamarabb, hiszen míg Naraku fogságában voltam nem volt lehetőségem túl sokat pihenni. A halott miko ekkor felállt és intett Kagoménak, hogy kövesse. Mikor már elég messze voltak Kikyou belekezdett:

    • Tudom, hogy Sakurát kérdezted a múltamról. - kezdte komoly hangon.

     

    ***

     

    • Kagome ismét visszatért - mosolygott Naraku – Kanna, azt akarom, hogy amint ismét valami fejlemény van értesíts engem! - a kislány alig észrevehetően bólintott majd felállt és elhagyta a szobát.

     

    ***

     

    • Értem – mondta komolyan Kagome – Nagyon sajnálom... - mikor ismét felnézett Kikyou kedves mosolyával találta szemben magát.

    • Akkor nem lesz több féltékenykedés?

    • Nem – nevette el magát a lány.

    • Rendben. De tudod InuYashával én már nem lehetek együtt. Ezért is aggódsz feleslegesen. InuYasha és én örökké a szívünkbe zártuk egymást, de mi soha többé nem...

    • Értem, nem kell folytatnod – tette Kagome kezét vigasztalóan Kikyou vállára.

    • Menjünk vissza. Pihennünk kell.

    • Rendben – bólintott rá Kagome, majd elindultak visszafelé.

    Másnap reggel mindenki jókedvűen ébredt. Azaz majdnem mindenki. InuYasha ugyanis rosszul viselte féltestvére jelenlétét.

    • Mikor tűnnek már el? - nézett szúrós szemmel a danyoukaira. SesshouMaru egy megvető pillantással jelezte neki, hogy hallotta.

    • Nagyon nem tetszenek nekem... - súgtam oda Kagoménak és Kikyounak. Ők egyetértően rábólintottak, majd belekortyoltunk a kellemesen forró zöldteánkba.

    • Mit szólnátok egy fürdéshez, lányok? - terelte el a témát Kagome.

    • Benne vagyok – ült fel Sango.

    • Nekem is megfelel – mosolyogtam – Rin?

    • Remek ötlet! - ujjongott.

    • Menjünk – bólintott rá Kikyou is. Felálltunk, majd Sangót közrefogva sétáltunk a közeli hőforráshoz. A szerzetes köhintett egyet, majd felállt és arról motyogott valamit, hogy „eszébe jutott valami fontos dolog”, azonban InuYasha már jól ismerte őt, így a fülénél fogva húzta vissza szoknyavadász barátját és úgy ordított a fülébe:

    • EL NE MERJ MENNI INNEN, MIROKU! HA TE MÉSZ, AKKOR MINDIG ENGEM IS Kép ELŐVESZNEK!

    • Majd leállítom őket – mosolygott – Most ha megbocsátotok... - lefejtette magáról a hanyou kezét azonban ismét az útjába álltak:

    • Nem lenne jó ötlet követni őket – hallott meg háta mögött egy ismerős, reszelős hangot – Négy dühös lánnyal nem hiszem, hogy boldogulnál.

    • Menni fog. Már járatos vagyok az ilyenekben – mondta büszkén.

    • ÉS TE ERRE ILYEN BÜSZKE VAGY?! - rivallt rá a hanyou, majd nyakon vágta – Már nagyon idegesített ez a büszke, egyenes tartása...

    • Szánalmasak – húzta gúnyos mosolyra száját SesshouMaru.

     

    ***

     

    • Kellemes – ereszkedett bele a gőzölgő vízbe Kagome.

    • Egyetértek – bólogatott Rin. Óvatosan segítettünk Kikyouval Sangónak leülni, majd mi is belemélyedtünk a csodálatosan simogató vízbe.

    • Itt mindig ilyen – mosolygott Sango.

    • Többször is jöhetnénk... - sóhajtottam fel.

    • Csak Miroku ne lenne... - szólalt meg egyszerre Kagome és Sango. Mindannyian hangosan felnevettünk, majd Rin felajánlotta, hogy majd készít nekünk virágkoszorúkat. Nagyjából fél óra múlva jöttünk ki a vízből. Felöltöztünk és elindultunk vissza a kunyhóba Kaede anyóhoz és a fiúkhoz. Mikor beléptünk nem lepett meg a látvány, hogy Miroku péppé verve hever a padlón.

    • Ma újhold lesz... - InuYasha ezt egy unott sóhajjal nyugtázta.

X|||. Fejezet - Újhold

 

  • Mi lesz újholdkor? - nézett értetlen tekintettel Rin.

  • InuYasha emberré változik – közölte színtelen hangon Kagome.

  • És akkor SesshouMaru-sama miért nem szokott hitová változni?

  • Logikus gondolat – mosolyogtam – de csak a hanyouk szoktak átváltozni. Ez az időpont pedig mindannyiójuknál változó.

  • Értem – mosolyodott el a kicsi. Jaken unottan sóhajtott.

  • Sakura – fordult felém az anyó – Úgy hallottam fáj a hátad...

  • Mi? - értetlenkedtem – Oh, igen... de nem olyan vészes – húztam hamiska mosolyra számat.

  • Tudom, hogy fáj a gerinced, Jaken elmondta nekem.

  • És mellesleg néha hallani, ahogy ropog – szögezte le InuYasha. SesshouMaru ezt a kijelentését egy gyilkos pillantással a nyugtázta a hanyou felé.

  • Feküdj el, megmasszírozlak. Míg fürödtetek előkerestem egy kenőcsöt, ami kicsit javít majd az állapotodon. De ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjj rendszeresen be kell kennem a hátad – vette kézbe az imént említett gyógykenőcsöt. Krákogott néhányat, amelyből a fiúk megértették, hogy mit kell tenniük, majd InuYasha a szerzetest ismét a fülénél fogva fordította el. Levettem a felsőmet, leterítettem és ráfeküdtem. Mivel SesshouMarunak és InuYashának kifinomult hallásuk van tudták, mikor fordulhatnak vissza. A hanyou végül elengedte Miroku fülét, aki egy megkönnyebbült sóhajt hallatott. Kaede anyó lesimította a hátamról és a nyakamról ébenfekete hajamat, majd nekiállt megmasszírozni a hátam.

  • Holnap visszamegyek a világomba – szólalt meg hirtelen Kagome.

  • Miért? - faggatta a hanyou.

  • Kell néhány apróság... - mosolygott – Berámolom a táskámat és már jövök is vissza, rendben?

  • Hm – húzta fel az orrát InuYasha.

  • Osuwari – mondta ki halkan a fenyítő szót Kikyou, majd a hanyou jól ismert testhelyzete kíséretében elterült a padlón.

  • Igaz is... ő csinálta még annak idején a katadamámat... - zsörtölődött magában InuYasha. SesshouMaru egy hatalmasat nevetett magában, Jaken pedig ott bukdácsolt a röhögéstől. Még a könnye is kifolyt és néhány perc múlva már alig kapott levegőt. Csak akkor hagyta abba, amikor az érintett személy egy hatalmas ütést mért a fejére. Nekem is mosolyra görbült a szám ettől a jelenettől, azonban figyelmeztettem magam, hogy most nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam a nevetési kényszerem. InuYasha büszkén, mint aki jól végezte a dolgát egy öntelt mosollyal arcán visszaült a helyére. Hirtelen felszisszentem a fájdalomtól, azonban az anyó azt mondta, hogy a masszírozásnak van egy ilyen része is, így eltűrtem a fájdalmat. Mikor befejezte rögtön el is ment, hogy ebédet tudjon főzni, előtte azonban a lelkemre kötötte, hogy míg vissza nem jön ne vegyem fel a felsőm, mert addig nem szívja el a bőröm a kenőcsöt és nem lesz hatásos. Rövidesen visszatért, majd miután mindannyian elfordultak és Mirokuról is gondoskodtak visszaöltöztem. Segítettünk Kagoméval és Kikyouval Kaede anyónak megfőzni az ételt, majd mindannyian jóízűen megettük, noha néhány fiút unszolni kellett, hogy álljon neki az előtte gőzölgő finomságnak. Ezután folytattuk a sebesültek ápolásával. Kagome, Kikyou és Kaede foglalkoztak InuYashával, Mirokuval és Sangóval, én pedig SesshouMaru általam ejtett sérüléseit ápoltam. Láttam, hogy InuYasha néha-néha vetett egy pillantást a nyakamban lógó nagyobbacska ékkődarabra, amelyet azokból a szilánkokból olvasztottam össze, amelyekkel Naraku irányított engem. Mivel több órán keresztül tartott a gyógyítás alkonyodni kezdett. Ismét elmentünk Kagoméval és Kikyouval fát gyűjteni, azonban addig Jakennek sem lehetett nyugta: ő volt az, akinek gondoskodnia kellett a friss vízről.


***


  • Szóval akkor holnap fogsz hazamenni? - vettem fel a földről egy újabb ágat.

  • Igen, úgy terveztem – igazgatta meg Kagome kezeiben az eddig összegyűjtött fadarabjait.

  • KépÉs milyen a te világod? - vonta kérdőre Kikyou.

  • Hát... nektek elég érdekes... Tényleg! Ti azt sem tudjátok, hogy az ember járt a Holdon!

  • Az ember járt a Holdon? - néztünk rá meglepetten.

  • Igen, InuYashának már mondtam, de ő az instant levessel volt elfoglalva...

  • Instant leves? - értetlenkedtem.

  • Igen, tudod elég praktikus. Csak meg kell melegítened és már eheted is. Eredetileg az űrhajósoknak fejlesztették ki, akik rakétákkal mennek ki a világűrbe – mesélte lelkesen – Így jutott el az ember is a Holdra...

Beléptünk a néma kunyhóba, Kagome pedig még mindig az univerzumról áradozott nekünk. Mivel ő volt az egyetlen, aki megzavarta a nyugodt csendet mindannyiójuk figyelme ránk terelődött.

  • És az utolsó bolygó pedig a Plútó. Azt manapság már nem is nagyon számítják bele a Naprendszerbe. Ott egyébként borzasztó hideg van, … - a hanyou krákogott, ekkor Kagome észbe kapott és elhallgatott.

  • Finom illata van. Mit kotyvasztasz, anyó? - fordult az idős nő felé InuYasha.

  • Curry-t – válaszolt húga helyett Kikyou.

  • Értetlenül néztek rá, majd belefogtam a magyarázatba:

  • Kagome ajánlotta neki, hogy főzzön ezt. Állítólag nagyon finom – mosolyogtam biztatóan.

  • Hm – fejezte ki közömbösségét SesshouMaru – Én nem eszem emberi étkeket – fordította el fejét.

  • De tegnap is megetted... - fagyos pillantást vetett rám – Enned kell, hogy legyen erőd! - fordultam felé.

  • Nincs szükségem emberi étkekre ahhoz, hogy erős legyek! - rivallt rám kicsit nagyobb hévvel, mint akarta. Megbántott arcom láttán kicsit elszégyellte magát, azonban arcán természetesen ez cseppet sem látszott.

  • SesshouMaru-sama, kérlek – lépett elé Rin. Mikor a danyoukai belenézett a kislány nagy szemeibe láttam, hogy megadta magát.

  • Látom ha Rin kéri könnyedén beadja a derekát – mosolyogtam. Ez SesshouMarunak is feltűnt és egy megvető pillantással próbálta letörölni arcomról a széles mosolyomat, azonban nem járt sikerrel. Néhány perc múlva mindenki előtt ott pöfögött a csípős étel, és jóízűen nekiláttunk. Rinnek és Kagoménak be nem állt a szája, egyszer-egyszer Jaken is szóra nyitotta a száját, azonban a két csacsogó lány mellett nehéz volt bárkinek is szóhoz jutnia. Mikor mindketten levegővétel és egy újabb falat miatt megálltak InuYasha megkönnyebbülten sóhajtott fel:

  • Végre abbahagyták. A kislány vékony hangja már nagyon bántotta a fülemet. - SesshouMaru gyilkos Kép pillantást vetett hanyou féltestvérére. - HARCOLNI AKARSZ?! - állt fel idegesen InuYasha. SesshouMaru válasz helyett csak nyugodtan, mintha meg sem hallotta volna InuYasha hangos kiabálását bekapott egy újabb falatot. Mire a hanyou ismét helyet foglalt már emberi alakjában mutatkozott. Ismét tisztavérű féltestvérére szegezte dühödt pillantását, aki mostani „állapotát” egy kárörvendő pillantással nyugtázta. Hogy még jobban felidegesítse InuYashát miután lenyelte a pokolian csípős falatot még egy „ez szánalmas” mosolyt is rávillantott. InuYasha kezében kettétörött a pálcika, azonban mielőtt ismét szóra nyithatta volna a száját Kikyou fenyegető pillantása összetapasztotta ajkait. Az csak sértődötten elfordult, csapata pedig mélyet sóhajtott. Miután befejeztük az evést megszólaltam:

  • Mi lenne, ha most kimennénk a domboldalra és néznénk a csillagos eget? - mosolyogtam kedvesen. Rin és Kagome persze rögtön rábólintott az ötletre, Sango is beleegyezett azzal a kikötéssel, hogy „csak ne a szerzetes mellett kelljen feküdnie”. InuYashát is meggyőzte Kagome és Kikyou, és mivel Rin borzasztóan lelkesedett a hirtelen jött tervemért SesshouMaru is kénytelen volt beleegyezni. Néhány perc múlva mindenki a dombon keresett magának helyet. Sango legnagyobb bánatára és Miroku legnagyobb örömére mégis egymás társaságát élvezhették, Kikyou, Kagome és InuYasha hármasban feküdtek el, Rin pedig SesshouMaruhoz ment. Jaken a domb alatt suhanó patak partjára bukdácsolt le, így tejesen egyedül maradtam. - Azt hiszem, kicsit magányos vagyok ezen a világon... - kúszott keserű mosoly arcomra – Mindenki azzal van, akit szeret... - bánatos tekintetem a vígan csillogó fénygömbökre emeltem. Mivel a csillagok pásztázásán kívül nem volt mit csinálnom hallgattam, hogy miről beszélgetnek a többiek. Először Rin vékonyka hangja visszhangzott a fülemben, majd tovább terjesztettem ezt a zónát és csatlakozott Sango, Miroku és Kagome hangja is. A hangorkánt egy mély hangon huhogó bagoly egészítette ki.

  • Nézd, SesshouMaru-sama, az pontosan olyan, mint egy kutya! - mutatott az égre Rin.

  • Igen, olyan – húzta kelletlen vigyorra száját a danyoukai. Magamban kuncogtam egy keveset, majd a magányosan üldögélő Jakenre vetült figyelmem.

  • Sakura egyedül van – állapította meg magában SesshouMaru – De mit is foglalkozom én ezzel?! - arcán a kelletlen mosolya egy csapásra zavarodottá vált – Most meg hová mehet? - tekintetével követte lefelé vezető utamat.

  • Jaken, miért vagy itt egyedül? - guggoltam le mellé – Miért nem vagy SesshouMaruval?

  • Elég régóta utazom vele, jól ismerem – vont vállat.

  • Mondd csak... te honnan tudtál arról, hogy gond van a gerincemmel és miért szóltál Kaede anyónak?

  • Rin kifaggatta SesshouMaru nagyurat, mert aggódott érted. Én pedig azért szóltam, mert... mondjuk úgy, hogy viszonoztam amit Rinért tettél – szegezett felém egy megvető pillantást. Kedvesen rámosolyogtam.

  • Köszönöm. Leülhetek ide melléd? - utaltam a puha füves részre. Ő csak unottan elfordította a fejét, amelyből tudtam, hogy szabad a hely. Leültem, a térdeimet felhúztam és a kezeimet összekulcsoltam a lábaim előtt. Míg a többiek közösen úgy nem döntöttek, hogy elég volt a csillagok bámészkodásából Nagyura hűséges talpnyalójával tárgyaltam.

    X|V. Fejezet – Miroku álma beteljesül

    |. Epizód

     

    Másnap reggel mindannyian jókedvűen ébredtünk, InuYashát pedig szétvetette az öröm, hogy ismét „ereje teljében” van. Kagome, ahogy azt előre bejelentette hazament. Mi megittunk egy-egy pohárnyi forró zöldteát, majd mivel senki nem volt különösebben éhes nekiláttunk a sérülteket gyógyítani. Ismét Jaken feladata volt gondoskodni a friss vízről, és mivel Rin is hasznos szeretett volna lenni a kis lény legnagyobb örömére nem kellett mutatványoznia négy vödörrel, mert a kislány kettőt átvett tőle.

    Ebédidő következett, majd miután mindenki befejezte az evést az ebéd után fél órával Kaede ismét végrehajtotta rajtam a masszírozást. Míg Kaede engem kezelt Kagome is befutott az ígért holmikkal és jól ismert, ütött-kopott hátizsákjával.

    • Nincs kedvetek fürdeni? - vetette fel ismét Kagome.

    • De, menjünk – álltam fel.

    • Ezúttal felkészültem – nyúlt hátizsákja felé.

    • Tessék? - értetlenkedett Sango.

    • Mindenki jöhet – jelentette ki széles mosollyal szája szélén.

    • Eszem ágában sincs ezzel a ké... - kezdte Sango, azonban barátnője a szájára tapasztotta a kezét. Természetesen nem a megszokott módon fognak alakulni a dolgok – kacsintott – Benne vagytok, fiúk? - fordult most feléjük.

    • Ez csak természetes. Egy ilyen alkalmat nem lehet elszalasztani – pattant fel a szerzetes. Mély lélegzetet vettünk Sangóval és Kikyouval.

    • Na és ti mit szóltok hozzá? - fordult SessouMaru és InuYasha felé. A danyoukai csak lehunyta szemeit és „sokatmondóan” mosolygott, a hanyou pedig csak egy „keh” hangoztatásával felhúzta az orrát – Jaj, ne legyetek már ilyenek!

    • És mégis hogy szeretnéd megoldani ezt, Kagome? - fordult barátnője felé a taiya.

    • Az én világomban az, hogy a két nem együtt fürdik teljesen természetes – mosolygott - Mindjárt meg is vannak... - kotorászott hátizsákjában. Kíváncsian figyeltünk mivel rukkol elő.

    • Azt hiszem sejtem... - mormogta az orra alatt a hanyou – Tudtam! - fakadt ki hangosan, mikor meglátta mit tart a kezében Kagome.

    • Azok meg micsodák?... - néztem értetlen tekintettel a kezében tartott holmikra.

    • Fürdőruhák – mosolygott – azt hiszem, a neve után már semmit sem kell magyaráznom... - Felállt és mindenki kezébe belenyomott egyet. Az enyém egy két részes indigókék nyakbakötős bikini volt cseresznyevirág színű pántokkal, Kikyoué egy fehér egybe részes darab piros pántokkal, Sangóé egy szintén egybe részes fekete úszódressz rózsaszín pántokkal, Rin egy narancssárga dresszt kapott zöld pántokkal, Kagome pedig egy piros bikinit hozott magának zöld pántokkal – Igyekeztem a színeket is hozzátok igazítani... - a fiúkhoz fordult. SesshouMaru egy fehéret kapott, rajta itt-ott egy kisebb kék cseresznyevirággal, InuYasha egy tűzpirosnak örvendhetett rajta fekete koponyákkal, Miroku pedig egy sötétkéket kapott, amelyen elszórtan lila körvonalak díszelegtek – Nálatok is figyeltem a színekre, remélem tetszenek – mosolygott Kagome. Egy ideig SesshouMaru és InuYasha kivételével mindenki kifejezéstelen arccal méregette a ruhadarabokat, majd ismét Kagome hangja törte meg a csendet – Na mire várunk még? Öltözzünk át és nyomás a víz! - hogy nyomatékosítsa a kijelentését megragadta a kezem és maga után vonszolva kivitt a kunyhóból. Pár pillanat múlva Kikyou és Sango is követtek minket, majd míg mi öltöztünk Kaede anyó gondoskodott Mirokuról. - A vízben várunk titeket! - hallatszott Kagome hangja, majd már csak a futó lépteinket lehetett hallani, ahogy futunk.

    • Nos, azt hiszem rajtunk a sor – állt fel víg mosollyal arcán a szerzetes.

    • Csigavér, Miroku. Tudod jól, ha valami olyasmit tervezel, akkor nagyon megjárod – emlékeztette InuYasha.

    • Hmm – az csak ennyit mondott majd kiviharzott a kunyhóból, hogy felvehesse a fürdőnadrágot, amit Kagome adott neki. Kaede anyó unszolására végül a másik két fiú is beadta a derekát, de látszott rajtuk, hogy nem szívesen.

    Mikor megérkeztek a helyszínre Miroku már rég Sangót kergette a vízben. Rin és Kikyou együtt játszottak, rajtuk kívül pedig csak Kagomét látták.

    • Hol van Sakura? - járatta egyszer körbe szemeit a danyoukai. Hirtelen azonban minden világossá vált számára, mikor Kagome keze alól előbuktam a vízből. Ezért egy jó adag vízzel jutalmaztam a mikót. SesshouMaru vállán még mindig ott volt a szőrméje, amely nekem szemet szúrt:

    • Ennyire szereti azt a prémet? - mosolyogtam – Ez olyan aranyos... - gondolatmenetemből Kagome szakított ki, aki ismét a víz alá kényszerített.

    • Kagome, várj segítek! - kiáltott oda neki a hanyou. Egy ugrással mellettünk termett, azonban mielőtt még bármit is tudott volna kezdeni velem, megragadtam a bokáját és víz alá rántottam. Nevetve a felszínre törtem és gyorsan elúsztam Kagome elől. SesshouMaru nyugodtan leült egy fa árnyékába, majd az éppen akkor megérkező Jaken helyet foglalt gazdája mellett.

    • Be kell ismernem, tetszik, amit látok – jelent meg titokzatos mosoly szája szélén – Rin és Ő is nagyon jól festenek ezekben a ruhákban. - az imént említett kislány kimászott a partra és odafutott Nagyurához.

    • SesshouMaru-sama! - ugrott a danyoukai nyakába a kicsi – Nagyon jó a víz, gyere be te is! - megfogta a férfi kezét, és lágyan huzigálni kezdte, hogy kövesse. Lehunyta szemeit, majd a jobb vállán nyugvó finom prémet Jaken legnagyobb örömére a kis szolga köré fektette.

    • SesshouMaru nagyúr... - örömkönnyek folytak szemeiből, majd a kislánnyal kézen fogva távozó danyoukaira nézett - ...ez a legnagyobb megtiszteltetés, ami valaha is ért engem a 3263 év alatt, amit leéltem.

    • SesshouMaru... - mikor a vízpartra lépett és megláttam pirosság öntötte el az arcom – Nagyon jól néz ki... - mintha a puszta tekintetemmel megszólítottam volna ő felém fordította fejét, azonban mielőtt még megláthatta volna a lángoló arcom a víz alá buktam – Nem sokon múlott... - hirtelen megéreztem a vállamon valakinek a kezét. Felegyenesedtem, és csak reménykedni tudtam benne, hogy már nem izzóvörös az arcom – Rin! - mosolyogtam a kicsire.

    • Egyedül nem bírok el SesshouMaru-samával... - nézett az éppen vízbe ereszkedő danyoukaira – Segítesz? - suttogott.

    • Persze – bólintottam. A kislány nem válaszolt semmit, csak mutatta, hogy bukjak víz alá. Mély levegőt vettem, és a következő pillanatban a víz alatt úszkáltam.

    • Remek – lélegzett mélyet SesshouMaru – Akkor most fel kell készülnöm arra, hogy Rin és Sakura letámadnak... - unott mosoly tükröződött arcán.

    • SesshouMaru-sama! - közeledett felé a kislány.

    • Kezdődik.

    • Gyere játszani! - ragadta meg a karját. Mielőtt bárki bármit is tehetett volna, felbukkantam a víz alól és egy jó adag vízzel lefröcsköltem SesshouMarut. Rin sem tétlenkedett tovább azonnal a csurom vizes Nagyúr nyakába vetette magát, így mindketten a vízbe dőltek.

    • Azt hiszem itt az én munkám véget ért – mosolyogtam lágyan az éppen felbukkanó hito- danyoukai párosra. Rin vidáman nevetett, a férfi arca pedig a jól megszokott fagyos komolyság helyett meglepettséget sugallt. Lassan a part felé kezdtem araszolni és mikor odaértem a pázsitra ültem, a lábaimat azonban továbbra is a vízbe lógattam. Hátul megtámasztottam magam és figyeltem a többieket. Időnként az égre is fel-felpillantottam és a széllel játszadozó felhőket néztem. SesshouMaru vetett rám egy futó pillantást, majd felállt a neki derékig érő vízben, Rint pedig egy magasabb pontra helyezte.

    Sango éppen akkor suhant el mellette, mikor elengedte a kislány törékeny testét. Miroku csak a lánnyal foglalkozott, így SesshouMaru ismét kisebb adag víznek örvendhetett. Rin csak nevetett, mikor a danyoukai dühös arcára nézett. Az egész nap így ment el. Mindenki a vízben áztatta magát. Fáradtan, korgó gyomorral tértünk vissza a kunyhóba, ahol Kaede anyó már meleg étellel várt minket.

    • Hogy éreztétek magatokat?

    • Nagyon jól – vágta rá egyszerre Kagome és Rin. Egymásra nevettek, az anyó pedig nővére és felém fordult. Mi is egyetértően rábólintottunk, mert úgy éreztük, jó napunk volt. SesshouMaru egy „egyszer el lehetett viselni” kijelentéssel lezárta az ügyet, Jaken szeméből pedig még mindig potyogtak a könnyek, ha arra gondolt, milyen kegyes volt ma vele Nagyura és milyen nagy megtiszteltetést adott ő, a Fenséges Danyoukai hűséges kis talpnyalójának, az egyszerű kis koboldnak, Jakennek. Hamar el is aludt, amiről mindenki könnyedén megbizonyosodhatott, ha a kis lényre nézett, ugyanis annak már akkora takonygömb nőtt ki az orrából, amely már a feje méretével vetekedett. Mi is aludni tértünk, és mivel Miroku ma „jól viselkedett” -azaz nem tette rossz helyre a kezét- Sango most egy hosszabb unszolás áraként megengedte a szerzetesnek, hogy mellette aludjon.

      XV. Fejezet – A miko vallomása

       

      • Jó reggelt! - köszöntöttem reggel mindenkit, aki felébredt. Tudniillik aznap éjszaka képtelen voltam lehunyni a szemeimet és aludni. Kaede anyó ébredt elsőként, aki csodálkozott azon, hogy én már ilyen korán fent vagyok. Felajánlottam neki, hogy segítek neki elintézni a reggeli teendőit, ő azonban csak annyit mondott, hogy „öregasszony létére még elég jól viseli az életet”. Így inkább ráhagytam, és amíg ő távol volt figyeltem a többieket, ahogy alszanak, és a Napot, amint vidáman integetve felbukkant a horizonton.

      A következő, akinek elment az álom a szeméről, az Jaken volt. Nem is csodálkoztam rajta nagyon, hiszen ő volt az első, aki álomba zuhant. Aztán SesshouMaru ébredt fel, utána InuYasha, Sango, Kikyou, Miroku, Rin és végül Kagome.

      • Sakura, mióta vagy fent? - kérdezte kábán Kagome.

      • Még nem kelt fel a Nap, mikor fent voltam.

      • Hogyhogy ilyen korai vagy? - faggatott tovább a taiya.

      • Szemhunyásnyit sem aludtam az éjjel – sóhajtottam szomorúan – pedig eléggé kifáradtam tegnap... - néztem le a padlóra. Hirtelen a nyakamhoz kaptam és leütöttem valamit. Vagy valakit. Az ütéstől papírvékonyságú bolha lomhán szállingózott a kunyhó alja felé. Mikor ismét visszanyerte „eredeti alakját” azonnal Kép megszólalt:

      • Sajnálom, csak olyan finom volt a véred illata... - vakargatta fejét.

      • Mit keresel itt, Miyoga? - lépett felé InuYasha.

      • Híreket hoztam – vette le fejéről kalapját – fontos híreket.

      • Miféle híreket? - húzta össze gyanakvóan szemöldökét Kikyou.

      • Naraku ismét támadásba akar lendülni.

      • MICSODA?! Mit tervez az a nyomorult? - ragadta meg a védtelen bolhát InuYasha.

      • Azt nem tudom. Arról nem hallottam semmit – vonta meg négy vállát a kis szolga – Csak azt tudom, hogy tervez valamit – nézett elgondolkodva a plafonra.

      • Keh – hajította el a hanyou, mint valami nem kellő kacatot – Nem vagy te jó semmire. Ha gond van elmenekülsz, de egy épkézláb hírrel sem tudsz szolgálni – csörtetett ki a kunyhóból a dühös InuYasha.

      • Hm – fejezte ki szűkszavúan nemtetszését a danyoukai.

      • Sakura, nem megyünk el virágot szedni? - vetette fel hirtelen Rin.

      • Miért is ne? - álltam fel. A kicsi mellém szaladt, majd kézen fogva kisétáltunk a meglehetősen szorult légkörrel teli építményből.

      • Fűzzünk koszorút SesshouMaru-samának és a többieknek, jó? - vetette be magát a színes virágok közé.

      • Rendben, tetszik az ötlet – széles mosollyal az arcomon követtem a kislányt a virágok rengetegébe.


      ***


      • Mi InuYasha után megyünk – álltak fel Kikyouék.

      • Megpróbáljuk egy kicsit lecsillapítani – folytatta Kagome. Miroku és Sango bólintottak, majd ők is úgy döntöttek, hogy tesznek egy sétát. A múlt éjszaka után Sango kicsit jobban kezdett bízni a szerzetesben.

      Mikor az anyó visszatért SesshouMaru is lelépett, hogy friss levegőt szívhasson. Valóságos megkönnyebbülés volt az üdítő reggeli levegőt a tüdejébe szívnia féltestvére „korcs szaga” után.


      ***


      Időközben Kagome és Kikyou utolérték az egyre idegesebb hanyout.

      • InuYasha, figyelj! Próbálj meg lenyugodni – csillapítgatta Kagome.

      • Igen. Legalább azt tudjuk, hogy tervez valamit – szögezte le Kikyou.

      • Tisztázzunk valamit... MIÓTA VAGYTOK TI ILYEN MEGÉRTŐEK EGYMÁSSAL SZEMBEN?! - a lányok válaszadás helyett csak unott arccal összenéztek, majd egyszerre mondták:

      • Osuwari! - így a hanyou dupla erővel kapta meg a viselkedéséért járó „jutalmát”.


      ***

      • Ez a koszorú nagyon szép, Rin – emeltem fel egy kéket a földről.

      • Igen, azt csináltam neked – nevetett, majd felpattant és megkoronázott a virágkoszorúval.

      • Rin boldog vele. - SesshouMaru figyelt minket egy fa mögül – Nagyon jól érzi magát. Ennek örülök. - ismét egy titokzatos mosoly bontakozott ki az arcán.

      • Elkészültem – emelt magasba egy újabbat.

      • Nagyon szép lett, Rin – mosolyogtam – ügyes vagy. Mikor már mindenkinek csináltunk koszorút felkaptuk őket és elindultunk visszafelé. Rinnek én fűztem egyet narancs-, és citromsárga virágokból. Mindenkinek letettük a helyére az övét, majd megelégedetten foglaltunk helyet. Rin ismét az ölembe telepedett én pedig hátamat a falnak támasztva figyeltem a további eseményeket. Hamarosan egy éles csattanása hangja hasította ketté a levegőt, majd nem sokkal ezután egy dühös lány kiabálását lehetett hallani:

      • Te kéjenc! Soha többé nem leszek veled ilyen engedékeny! Ne is álmodj róla! - rontott be dühösen a kunyhóba Sango. Kép

      • Fé- félreérted... - próbálta menteni a helyzetét Miroku.

      • Mi történt? - böktem fejemmel az éppen betoppanó szoknyapecér felé.

      • Megint rossz helyre tette a kezét... - nézett szúrós szemmel a taiya. A következő páros Kikyou és Kagome volt, akik elégedett mosollyal érkeztek.

      • Mi történt? - utaltam az arcukon lévő mosolyra.

      • InuYasha... - sóhajtott unottan Kikyou.

      • Bunkó volt! - tette keresztbe kezeit Kagome.

      • Ezúttal mit mondott? - faggatózott tovább Sango.

      • Nem hogy inkább örülne annak, hogy jóban vagyunk Kikyouval...

      • megkérdezte, hogy „mióta vagyunk mi ilyen megértőek egymással szemben” - fejezte be a halott miko.

      • Hajjaj, aki nem tanul a hibáiból... - csóválta fejét Miroku.

      • Te inkább meg se szólalj – vetett rá gyilkos pillantást Sango. A következő pillanatban belépett az imént megemlített hanyou. Csak dühösen ránk nézett, majd az orrát sértődötten felhúzva battyogott a két mikótól eső legtávolabbi sarokba. Végül SesshouMaru és Kaede anyó is megérkeztek. Senki nem szólt egy szót sem, és mivel Rin nem bírta tovább kifakadt:

      • Nem vettétek észre az ajándékokat, amiket Sakurával csináltunk?

      • Mi? - nézett értetlenül Kagome.

      • A koszorúk nagyon szépek – szólalt meg Kikyou, akinek a fején már ott díszelgett az illatos ajándék. Mindenki a fejére tette a sajátját, habár valaki elég kelletlenül hajtotta végre ezt a cselekedetet. Egy óra múlva Kaede anyó jóvoltából nekiláthattunk a finom ebédnek. Mindenki megette az utolsó morzsáig, majd a lányokkal úgy határoztunk, hogy elmegyünk és megfürdünk a közeli forrásban – ezúttal természetesen fiúk nélkül.

      Elégedetten ereszkedtünk bele a vízbe, majd mikor már kb. 5 perce áztattuk magunkat megszólaltam:

      • Szeretem a májusi időszakot – a többiek egyetértően bólogattak.

      • Én is – nevetett Rin.

      • Kellemes a langyos szellő – állapította meg Sango.

      • Azt én is nagyon élvezem – villantott egy kedves mosolyt Kagome a taiyára – Se nem túl meleg, se nem túl hideg – Kikyou egyetértését egy bólintással fejezte ki.

      • Mikor tervezed a következő utadat a világodba? - terelte el a témát Sango.

      • Nem tudom... - Kagome elgondolkodva meredt a vízre – most elég hosszú időre csomagoltam. Habár Souta, az öcsém nagyon szeretne látni titeket. Már rengeteget meséltem neki rólatok – nézett ismét ránk csillogó szemekkel.

      • Nagyon szívesen megnézném a világod, Kagome, de tudod, hogy mi nem tudunk átmenni az időkapun - mondta bánatos hangon Sango.

      • Azért majd próbáljuk meg – jelentette ki Rin.

      • Rendben – mosolyodott el Kikyou. Még nagyjából fél óráig aszalódtunk a vízben, majd közös megegyezés alapján kikászálódtunk a partra, felöltöztünk és visszamentünk a kunyhóba. Ott Kagome közölte a többiekkel is, hogy meg fogunk próbálkozni az időutazással. Volt, akinek tetszett az ötlet, volt, aki nem mutatott semmilyen kedélyállapot-változást és volt, aki „csak ha én is mehetek” megjegyzéssel reagált a miko kijelentésére. Nem nehéz kitalálni, hogy Miroku volt az, aki mindenáron velünk akart tartani, mert neki még új volt a Kagome történeteiből ismert kifürkészhetetlen jövő. Aki rezzenéstelen arccal ült tovább az SesshouMaru volt, aki pedig értékelte az ötletet, az InuYasha volt, mert így legalább a barátai is megláthatják, hogy hol él Kagome.

      • És mikor mész vissza? - vonta kérdőre Miroku.

      • Még nem tudom. De Souta nagyon fog örülni nektek – nevetett – Nagyon kíváncsi rátok.

      • Hm – hunyta le szemeit SesshouMaru.

      Alkonyodni kezdett. Mindannyian lemorzsolódtunk valamilyen indokkal. Miroku és InuYasha alkottak ezúttal egy párt, melynek egyik oka a taiya ellenszenve volt, amit Miroku iránt táplált, a másik ok pedig, hogy ezúttal mi, lányok egy nagy csapatban róttuk a rizsföldeket.

      • Én egy időre elmegyek... - szólaltam meg hirtelen. A többiek csak bólintottak én pedig a sakurafákkal borított mezőre sétáltam, ahol SesshouMaru kért meg, hogy segítsek Rinen. Mikor odaértem kissé meglepődtem. SesshouMaru annak a fának a tövében ült, ahol én, mikor elém lépett. - SesshouMaru... - közeledtem felé. Ő csak megvető pillantással nézett rám – Mit csinálsz itt?

      • Semmi közöd hozzá – mondta közömbösen.

      • Még mindig dühös vagy rám a sebesülések miatt? - néztem rá szomorúan. Némán elfordította a fejét – Sajnálom. Nagyon sajnálom. Nem akartam.

      • Elég gyakran mondod ezt – szegezte ismét rám fagyos tekintetét.

      • Azért, mert... - enyhe pír szökött az arcomra – Megbántam...

      • Most miért pirult el? Csak az idődet pocsékolod. Nem volt szándékos, mert más irányított akkor.

      • Igen... Leülhetek? - nem szólt semmit. Helyet foglaltam tőle nem messze a fa tövében – Tudod... örülök, hogy tudunk beszélgetni... mert... van valami, amit el szeretnék mondani neked...

      • Hm.

      • Örülök, hogy Rin jól érzi magát veled... mikor Kagura megtámadott, akkor egy cseppnyi félelmet sem láttam a szemében. Határtalanul megbízik benned. – erre ismét csak egy „hm” volt a válasza – Már sokan mondták, hogy nagyon hasonlítok Kikyoura... külsőre talán igen, és az is közös bennünk, hogy szeretjük a gyerekeket, azonban van valami, ami közös Rinben és bennem... ami egy kicsit erősebb a Kikyou és a köztem lévő hasonlóságoknál is...

      • Mire akar kilyukadni?

      • Sokat gondolkoztam, és végül rájöttem, hogy mi ez... - egy kis szünetet hagytam - … mindketten a közeledben vagyunk a legboldogabbak és határtalanul szeretünk téged.

        FujikageSakura

       

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.