Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XX|. Fejezet – Jövő

||. Epizód

 

SesshouMaru felkapott és egy ugrással kijuttatott minket a kútból.

  • Nem hiszem el, hogy sikerült – néztem körbe a kis szentélyben. Bólintott egyet, letett a földre, Chieri pedig kiugrott az ölemből és kifutott egyenesen Kirarához. Mi is követtük, Kagome pedig amint meglátott minket rögtön beinvitált a házba. Beléptünk az ajtaján, levettük a cipőinket, Kagome pedig a nappaliba vezetett minket.

  • El szeretnétek menni sétálni? - kérdezte széles mosollyal a száján Kagome.

  • Tetszik az ötlet – mosolyodott el kedvesen Sango.

  • Mikor indulunk? - pattant fel Miroku.

  • Csigavér, először át kell öltöznötök! - nyomta vissza a houshit Kagome.

  • Átöltözni? - néztem rá értetlenül – Miért?

  • Az én világomban elég furcsák a ti ruháitok... Adok nektek másikat – indult a lépcső felé. Némán bólintottam, ő pedig az emeleten futkározott, hogy összeszedje a ruhadarabokat. Néhány perccel később lejött és mindenkinek a kezébe nyomott valamit. Kagome, Rin, Sango és én Kagome szobájában öltöztünk át, Miroku és InuYasha a mellettünk lévő helyiségben cserélték át öltözéküket, SesshouMaru pedig ott maradt a nappaliban és egy pillanat alatt átöltözött. Ő már percek óta elkészült, mikor a fiúk kinyitották Souta Kép szobájának ajtaját és lementek a lépcsőn. Helyet foglaltak, majd mi is kiléptünk Kagome szobájából. Lementünk a lépcsőn, a lány pedig a konyhába ment, ahol egy cetlit talált a következő szöveggel: „Kagome drágám! Elmentünk egy gyógyfürdőbe (07. 19.) a Fuji hegyre, egy hét múlva megyünk vissza. Anya”

  • Tehát ez azt jelenti, hogy még négy napig teljesen egyedül leszünk - sóhajtott mélyet a lány. Visszament a nappaliba, ahol mi vártunk rá. A cipősszekrényhez vezetett minket és mindenki kapott Kagométól egy cipőt is. A lány egy, az iskolai egyenruhájához hasonló rózsaszín rakott miniszoknyát és egy fehér nyakbakötős topot viselt, InuYasha egy piros pólót és fekete térdnadrágot, Rin pedig egy narancssárga topot és egy világoszöld Kép szoknyát. Kagome egy kis fehér táskát is hozott magával, amibe kis apróságokat tett. Többek között benne volt a lakáskulcs és némi pénz is, a terveihez ugyanis szükség volt fizetőeszközre is. Még gyorsan odafutott InuYashához, hogy egy fehér kendővel eltakarja a füleit. Ez egy kicsit „természetesebb” megoldás volt. Kimentünk a ház elé az udvarra, Kagome bezárta az ajtót és elindultunk. Legelöl ment Kagome, InuYasha és Rin, mögöttük baktatott Sango és Miroku, leghátul pedig SesshouMaru és én sétáltunk nyugodt léptekkel. A danyoukai bal kezét a vállamon pihentette, és a fülembe súgta:

  • Csinos vagy – kicsit elpirultam és bátortalan hangon szólaltam meg.

  • Kö-köszönöm – tűrtem fülem mögé hajamat – Te is jól nézel ki – mosolyogtam rá kedvesen. Nem szólt semmit, csak nevető szemeimbe nézett és lágyan mosolygott. Mikor egy férfi haladt el a csapat mellett minden lányon megakadt a szeme. Mikor a tekintete rám siklott SesshouMaru ezt csak egy gyilkos pillantással viszonozta Kép neki és jelentőségteljesen közelebb húzott magához. Végül behúzott nyakkal állt tovább. Még visszanézett, azonban ismét SesshouMaru dühös pillantásával találta szemben magát, így hisztérikusan gyorsította meg lépteit, hogy minél hamarabb eltűnjön a legközelebbi saroknál. Elégedett mosoly jelent meg szerelmem arcán, majd egy puszit adott a homlokomra.

  • Hova megyünk, Kagome? - érdeklődött Miroku.

  • Meglepetés – mondta a lány szűkszavúan.

  • De ha el is árulod a hely nevét, az semmit sem fog nekünk mondani, szóval teljesen mindegy, hogy... - Sango gyengéden oldalba bökte, ezzel jelezve párjának, hogy a miko hajthatatlan, semmit sem fog az orrára kötni. Így nem is próbálkozott senki. Rin megérdeklődte, hogy mit fogunk csinálni, azonban a lány most sem szólt egy szót sem. A kislány azért tartott ezúttal a hanyou-hito párossal, mert nem akart megzavarni minket.

  • Ahogy látom Miroku elnyerte Sango bizalmát – közöltem halkan észrevételem SesshouMaruval.

  • Meglehet – mosolygott – Gondolom nagyon örül neki. Jobb kezével szelíden megsimogatta a fejem és megtorpant. Én is megálltam, ő pedig egy gyors csókot adott nekem. Követtük a többieket, majd még néhány percnyi gyalogolás után végül Kagome elégedett mosollyal állt meg egy hatalmas helység előtt.

  • Mi ez a hely? - kérdezte Sango, mikor megérkeztek.

  • Ezt a helyet úgy hívják, hogy vidámpark – mutatott a háta mögött tornyosuló hatalmas építményekre.

  • Micsoda? - értetlenkedett InuYasha.

  • Még te sem voltál itt? - fordult a hanyou felé Miroku.

  • Keh – karba tett kezekkel fordította el fejét az érintett fiú.

  • Figyeljetek – szólalt meg Kagome ügyet sem vetve az imént lezajlott kis párbeszédre – Miután megvettem a jegyeiteket csak tartások oda a kezeteket, ahogy én, és várjátok meg, amíg a nő felragasztja a csuklótokra. Arra nagyon vigyázzatok, mert az fogja jelezni, hogy jogotok van ott bent lenni – indult a kassza felé. Miután mindenki belépett a vidámpark területére folytatta – Most már nem kell fizetni semmiért sem, csak mutassátok fel a csuklótokon lévő kis jegyet és bemehettek – mindenki bólintott – És még valami... - kezdte halkabban – Figyeljetek... ha a szellemvasútra vagy pedig a szellemkastélyba akartok bemenni, akkor lehetőleg ne támadjatok, mert a szörnyek nem igaziak... - mondta komolyan. Néhányan halkan kuncogni kezdtünk, majd a három csapat külön vált. SesshouMaru és én alkottuk az egyiket, Miroku és Sango a másikat, az utolsót pedig Rin, Kagome és InuYasha. Hamarosan mindenki lemorzsolódott, csak mi álltunk még ott SesshouMaruval.

  • Merre szeretnél menni?

  • Nem is tudom... - néztem körbe – A szellemkastélyba esetleg?

  • Rendben – húzta mosolyra száját – Kíváncsi vagyok, milyen szörnyeket találtak ki – indultunk el. Szemet szúrt, hogy minden lány epekedve figyel minket. Kicsit zavart ugyan, de SesshouMaru mit sem törődve velük ment egyenesen a két és fél méter magas kapuhoz. Csuklónkon a jogosultságunkkal beléptünk a hatalmas kapun.

 

***

 

  • Még egyszer! - ujjongott Rin. Kagome jelezte a férfinak, hogy még maradnak, majd a kis „fadarab” ismét útra kelt velük – Mit is mondtál, Kagome-sama, hogy hívják ezt?

  • Vízi hullámvasút – mosolygott kedvesen. A hátuk mögött kuporgó InuYasha mélyet sóhajtott, ezzel nyugtázva, hogy még el kell viselnie ezt egy darabig. Ő volt az, aki a legszerencsétlenebb helyet választotta ki magának, mert mindig rá került a legtöbb víz. Az egyetlen dolog, ami vigasztalta, az Kagome boldogsága volt. Kedvesen mosolygott a lányra, aki védőleg ölelte át a kicsi Rint. Azonban nem tudott tovább ábrándozni a lányról, mert a nyakába zúdult 5 m³-ny víz.

 

***

 

  • Mi az Sango? - érdeklődött Miroku – Tudod, hogy nem kell megijedned, itt semmi sem igazi – legyintett szórakozottan a houshi.

  • Lehet, de akkor is... Csak így hirtelen feltűnt és...

  • Semmi baj – karolta át védőleg a taiyát Miroku.

  • Te meg mit csinálsz? - pirult el a lány.

  • Én... - egy újabb kísértet ugrott eléjük – Csak meg szeretnélek nyugtatni, hogy ne ijedezz – mondta kedves hangon.

  • Most meg mi ütött belé? Soha nem szokott ilyen kedves lenni. És legfőképp nem ilyen tartózkodó. Ne-nem kell, hogy átkarolj, komolyan – hámozta le magáról a fiú karjait. Az csak bólintott és továbbra kedvesen mosolygott – Miroku...

 

***

 

  • Azt hiszem valami hozzám ért... - néztem hátra.

  • Ugyan már, tudod, hogy itt semmi sem igazi – karolt át SesshouMaru.

  • Lehet, de ezek a valamik... szőrösek... - borzongtam össze. Hirtelen közelebb nyomtam magam hozzá.

  • Mi a baj? Megint hozzád ért valami? - kuncogott.

  • I-igen... és olyan... nyálkás volt...

  • Szörnyű – nevetett. Nekem is mosolyra görbült a szám, nagyon örültem, hogy ilyen őszintén nevetgél.

  • Örülök, hogy boldog vagy, SesshouMaru – mosolyogtam, majd megjelent előttünk egy kép, amely egy idős férfit ábrázolt.

 

***

 

  • Mit gondoltok, mehetünk tovább? - nézett Kagome két útitársára.

  • Igen! - vágta rá azonnal InuYasha.

  • Rin? - fordult a kislány felé a miko.

  • Szerintem is mehetünk... - kiszálltak és visszamentek a park közepére, hogy körbenézzenek.

  • Az ott jó lesz – mutatott InuYasha egy hatalmas, két szintes építményre.

  • Rendben, menjünk – bólintottak rá a lányok, majd elindultak.

 

***

 

  • Nos, most hová menjünk? - lépett ki Miroku a szellemvasút kis kocsijából. Odanyújtotta Sangonak a kezét és kisegítette a lányt.

  • Mi van most Mirokuval? - enyhe pír szökött a lány arcára – Nem is tudom... mi lenne, ha megnéznénk a másik „kísértet járta” helyet is? - mosolyodott el boldogan – Inkább nem kérdezek rá, mi van vele, mert mikor legutóbb így viselkedett és kérdőre vontam gondolkodás nélkül „kezet emelt rám”.

  • Rendben – mosolygott Miroku kedvesen – engem is érdekelnek ezek a „szellemek” - nevette el magát.

 

***

 

  • Megijedtél? - mosolygott megnyugtatóan SesshouMaru.

  • I-igen... egy kicsit... - mosolyogtam zavartan. Kicsit elpirultam és nagy szemekkel felnéztem SesshouMarura.

  • Olyan aranyos... muszáj lesz... - lassan közeledett arcomhoz és egy csókot lehelt ajkaimra. Viszonoztam neki, majd mikor elváltak egymástól SesshouMaru egy pillanat alatt hátrafordult és valamit szorongatott.

  • Ahogy látom, most téged kezdtek el piszkálni – nevettem. Ő csak kuncogva eleresztette a plafonról lelógó kis szőrcsomót és visszafordult. Megfogtuk egymás kezét és úgy sétáltunk ki a fényességbe – Most hova menjünk? - fordultam felé.

  • Mondjuk... oda – bökött fejével egy tekintélyes méretű építmény felé.

  • Rendben – behunytam szemeimet és amennyire lehetett hozzádörgölőztem szerelmem karjához. Ő csak szelíden mosolygott, és úgy mentünk be az épületbe.

  • Jaj ne...

  • Mi a baj?

  • Az a korcs...

  • InuYasha? - némán lehunyta szemeit. Elindultunk, majd hamarosan megláttuk tőlünk néhány méterre lévő kis triót. InuYasha éppen az orrát dörzsölgette, feltehetőleg épp az imént sikerült nekirohannia az üvegnek.

  • Szánalmas – sóhajtott mélyet SesshouMaru.

  • SesshouMaru-sama! - Rin boldog hangja töltötte be a helységet.

  • Rin! - mosolyogtam a kislányra. A danyoukai egy pillanat alatt megtalálta a hozzájuk vezető utat. Rin és én azonnal átöleltük egymást, SesshouMaru és InuYasha azonban már nem volt ilyen lelkes, hogy egymás társaságát élvezhették – Kagome, mondd csak – álltam fel – Hogy hívják ezt a helyet?

  • Tükrök háza – sóhajtott – Épp az a lényege, hogy nehezen találsz ki innen.

  • Értem már... - körbenéztem és hamarosan megtaláltam a megfelelő ösvényt – Erre! - indultam el.

  • Remek... ezt mondhattad volna előbb is, Kagome – csavart ki újabb adag vizet a hajából a hanyou.

  • Miért lett ilyen vizes? - utaltam az állapotára.

  • Vizes hullámvasút – mondta unott hangon Kagome – Ráadásul pont a lehető legrosszabb helyre ült, mindig ő kapta a legtöbb vizet – súgta még halkan oda. SesshouMaru csak halkan nevetgélni kezdett, InuYasha pedig a lányra rivallt:

  • HALLOTTAM ÁM! - Kagome csak zavart mosollyal hátrafordult, én pedig vezettem tovább a csapatot, míg végül kiértünk az útvesztőből. Ismét külön váltunk, Rin ezúttal pedig velünk tartott. Megfogtuk egymás kezét és úgy mentünk oda egy újabb épülethez. SesshouMaru csak nyugodt léptekkel követett minket, Kagome és InuYasha pedig még egy darabig ott maradtak és nézelődtek, hogy hova lenne érdemes menni. Még több óráig ott maradtunk, majd ismét összefutottunk Kagoméékkel.

  • Meg kéne keresnünk Sangóékat – Kagome jelentőségteljesen nézett InuYashára, aki láthatóan értett is belőle. Óvatosan, nehogy feltűnjön bárkinek is, szimatolni kezdett. A lány a lelkére kötötte, hogy ha lehet, ne keltsen túl nagy feltűnést. Végül hamarosan meg is találtuk a párocskát, azonban még kellett várnunk egy kicsit, hogy végigmenjenek a hullámvasúton. Már alkonyodott, mikor hazafelé sétáltunk. Rin arról áradozott, hogy milyen jól érezte magát a különböző játékokon, mi pedig csendesen hallgattuk. Sango még mindig csak bátortalan és érdeklődő pillantásokat vetett a mellette baktató szerzetesre, Kagome és InuYasha menetek néma csendben a csapat élén, SesshouMaru és én pedig kézen fogva zártuk a sort – Még egy helyre bemegyünk, jó? - fordult hátra Kagome, mikor Rin levegővétel miatt egy kis szünetet tartott. Valamennyien bólintottunk, és lekanyarodtunk a megfelelő irányba. Már csak pár méterre voltunk a céltól, mikor Kagome váratlanul megállt és hátrafordult – Figyeljetek – kezdte – Ezt a helyet fagyizónak hívják – utalt a háta mögött álló citrom-, és narancssárga építményre – Mindenki kérhet magának olyan fagyit, amilyet akar. Viszont hideg lesz, szóval úgy készüljetek rá. InuYashától már kaptam emiatt – mondta halkan.

  • Keh – húzta fel az orrát a hanyou. Mikor mindenki a kezében szorongatta a tölcsérjét ismét a hazafelé vezető útra tértünk. Kagome benyitott a házba, levettük a cipőinket és megszálltuk a nappalit – Van kedvetek társasjátékozni? - indult a lépcső fel Kagome.

  • Az micsoda? - érdeklődött Miroku.

  • Mindjárt megtudod – kacsintott a lány, majd felszaladt az emeletre. Chieri és Kirara odamentek gazdáikhoz. Lágyan kezdtem simogatni a kis macskaszellem buksiját. Kirara felmászott Sango vállára és egy halk, mégis vidám „meow”-t hallatott, Chieri pedig befészkelte magát az ölembe. Kisvártatva megérkezett Kagome is az említett tárggyal kezében. Kinyitotta a dobozt és elmagyarázta a szabályokat.

  • Értem... tehát nem szabad más színre lépni... - tisztázta Sango.

  • … továbbá összeesni, és ha a jobb lábadat mondom, akkor azzal lépsz, ha balt, akkor pedig azzal.

  • Értjük – bólintott Miroku.

  • Akkor kik jönnek? - nézett végig rajtunk Kagome.

  • Én – állt fel InuYasha.

  • Hm – SesshouMaru állát a ökölbe szorított kezére támasztva unott tekintettel nézett el másfelé.

  • Én is kipróbálom, tetszik az ötlet – csatlakozott Miroku.

  • Sango? - fordult a miko barátnője felé.

  • Rendben – Kirara leugrott a válláról és Rinhez sietett.

  • Még egy valaki kell... - nézett a játékosokra.

  • SesshouMaru! - vágta rá azonnal InuYasha.

  • Mi van, öcsikém? Ennyire veszteni akarsz? - húzta gúnyos mosolyra száját. InuYashát elöntötte a düh.

  • Ha beijedtél, akkor azt nyugodtan mondd csak meg, nem fogunk nevetni – annyira – tette hozzá lenézően.

  • Szerintem menj, mert a végén még belehal, ha nem veszthet ellened – biztattam SesshouMarut. Ő hálás mosollyal jutalmazott engem, majd felállt és elfoglalta a kék mezőket. InuYasha mellé lépett, a piros mezőket lefoglalva. Sango a zöldre lépett, Miroku pedig a citromsárgára.

  • A sorrendet tisztázzuk – mondta Kagome – Az első legyen InuYasha, utána SesshouMaru, Sango, és végül Miroku. Megfelel?

  • Nekem teljesen mindegy, a lényeg, hogy legyőzzem – nézett a danyoukaira a hanyou. SesshouMaru ezt csak egy megvető pillantással nyugtázta, Kagome pedig ki is adta az első utasítást:

  • Jobb kéz a pirosra – utasította InuYashát.

  • Bal láb a kékre – hangzott SesshouMaru feladata.

  • Bal kéz sárga – Sango az utasításnak megfelelően cselekedett.

  • Jobb kéz zöld – Miroku is megtette amit a miko mondott neki. 10 perces játszma után végül a houshi esett ki.

  • Sakura, van kedved beállni a helyére? - nézett rám Kagome.

  • Persze, miért is ne? - mosolyogtam, majd a békésen szunyókáló Chierit óvatosan letettem egy párnára. Elfoglaltam a citromsárga mezőket, SesshouMaruval pedig egymásra mosolyogtunk. Elkezdődött a következő menet. Miroku élvezettel figyelt minket, lányokat, ami mind SesshouMarunak, mind InuYashának szemet szúrt, azonban mivel nem Kagoméról volt szó a hanyout nem foglalkoztatta különösebben a dolog. Már 5 perce folyt a harc, mikor Sangóval összeakadtunk és mindketten elvesztettük az egyensúlyunkat, ennek következményeképpen kiestünk. A két fiún volt a világ szeme.

  • Felkészültél a vereségre, SesshouMaru? - állt vissza a kezdőmezőkre InuYasha. Féltestvére nem szólt semmit, csak megvető pillantást vetett a hanyoura.

  • Akkor kezdjük is... - pörgetett Kagome. Rinen és a két macskaszellemen kívül mindenki feszülten figyelte az eseményeket. Már több mint fél órája csatáztak egymással, kilátástalannak tűnt a párbaj. Azonban történt valami. SesshouMaru éppen Kagome utasításának megfelelően cselekedett, és mivel InuYasha nem magára figyelt, egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát és az oldalára esett. SesshouMaru arcán megjelent a kárörvendő mosolya: „Még hogy te legyőzöl? Ezt akartad? Ez szánalmas.” InuYasha vetett még egy utálkozó pillantást bátyjára, majd feltápászkodott és elvonult a helyére. Sértődötten ült le, Miroku és Sango pedig csak egy „már megszoktuk” sóhajtást hallattak. SesshouMaru azonban még nem foglalt helyet, mert eszébe jutott valami fontos dolog. Odasétált Mirokuhoz és fagyos hangon szólt hozzá:

  • Halandó...

  • Igen? - mosolygott rá a houshi. A danyoukai csak egy hatalmas ütést mért a fejére, és folytatta:

  • Ne merj még egyszer úgy nézni Sakurára, megértetted? - hangjának gyilkos éle volt.

  • I-igen! - vágta rá azonnal a fiú, mint aki ha rosszul válaszol megölik (habár ez az ő esetében tényleg élet-halál kérdés volt). A danyoukai hátat fordított neki, és még hallotta, ahogy a nőcsábász egy hatalmasat nyel és megkönnyebbülten felsóhajt. Helyet foglalt mellettem és megsimogatta a már ismét ölemben nyugvó Chieri bukóját, én pedig egy elismerő puszit nyomtam az arcán húzódó méregcsíkokra:

  • Ügyes voltál – nevető szemeimbe nézett, amelyek örömtől csillogtak, majd egy gyors csókot adott.

  • Köszönöm – suttogta halkan a fülembe.

  • Gondolom elfáradtatok – emelte fel a már telepakolt dobozt Kagome – Mindjárt jövök, Kép és hozok nektek hálóruhákat – ment fel a lépcsőn. Kisvártatva meg is érkezett. Nekünk, lányoknak adott egy-egy XXL-es pólót, amelyek közül én kaptam az egyetlen férfipólót. Az enyém sötétkék, Sangóé halványrózsaszín, Riné pedig narancssárga volt , és némiképp kisebb méret . A fiúk szintén náluk néhány mérettel nagyobb ruhadarabokat kaptak. Öltözékük egy sortból és egy kinyúlt pólóból állt. SesshouMaru fehér felsőt és fekete sortot kapott, Miroku szintén fekete nadrágot és sötétlila felsőt, InuYasha öltözéke pedig csupa tűzpiros volt – Szerintem most fáradtak, elvégre nehéz nap áll mögöttük. Majd inkább holnap... - nézett elgondolkodóan Kagome.

  • És hol fogunk aludni? - érdeklődtem meg.

  • Nos... nem tudom, nektek hogy felel meg?

  • Sakurával – karolt át a danyoukai. Kicsit elpirultam, és bátortalan mosoly jelent meg arcomon.

  • Kagoméval – mondta a hanyou, mintha ez egy teljesen magától értetődő dolog lenne.

  • Rinnel – hangzott Sango véleménye. Miroku szájáról lehervadt a mosoly – Az egy dolog, hogy ma rendes volt, de... ez még csak egy nap volt. Annyira még nem bízom benne, hogy egy ágyban aludjunk...

  • Sango-samával fogok aludni? - kérdezte örömmel teli hangon a kislány.

  • Igen – mosolygott rá kedvesen a taiya.

  • Nos, Miroku, azt hiszem te ma egyedül alszol – veregette meg houshi barátja hátát InuYasha. A fiú ezt csak egy csalódott sóhajjal nyugtázta.

  • Akkor Miroku, neked megfelel, ha Souta szobájában alszol? - fordult felé Kagome.

  • Meg – mondta reménytvesztett hangon.

  • SesshouMaru és Sakura, ti alhatnátok esetleg a fenti folyosó másik végén lévő vendégszobában... - ajánlotta nekünk. SesshouMaru némán bólintott, majd felállt. Én is követtem példáját, és míg ő a lépcső felé indult, én gyorsan elköszöntem Rintől. Chieri is utánunk szaladt, majd eltűntünk az emeleten. SesshouMaru a szobaajtó előtt várt, míg én átöltöztem, majd cseréltünk, és én mentem ki. A többiek is felmentek a szobáikba, és mindannyian aludni tértünk.

     

    XX||. Fejezet – Egy hét

    |||. Epizód


    • Hogy aludtál? - kérdeztem Kagométól, mikor megláttam őt reggel a konyhában.

    • Nagyon jól, köszi. És te?

    • Én is. Kényelmes volt az az ágy. Egy kicsit mondjuk furcsa... - foglaltam helyet az asztalnál.

    • Igen, az meglehet – mosolygott.

    • Mit csinálsz? - utaltam a fazékban gőzölgő ételre.

    • Rántottát – fordult vissza a tűzhely felé.

    • Segíthetek valamiben?

    • Nos... jó lenne, ha megterítenél. Csak lapos tányérok kellenek. Ott találod őket – mutatott egy szekrény felé. Felálltam és kivettem belőle hét tányért. Odamentem az asztalhoz és letettem őket, hogy mindenki előtt legyen egy. Alighogy letettem az utolsó darabot is, megjelent SesshouMaru.

    • Jó reggelt – köszöntötte Kagome. A danyoukai egy biccentéssel felelt a lánynak, majd leült az asztalhoz a helyére – Sakura, nekem most el kell mennem egy kicsit, mert nincsenek itt fűszerek. Pár perc és itt is vagyok. Addig figyelnél a serpenyőre?

    • Persze – vettem át tőle. A lány gyorsan elviharzott, én pedig ott vesződtem a tűzforró fémmel kezemben. A fakanalat éppen vissza akartam tenni, mikor hirtelen megégettem a kezem. Halk sikolyt hallattam, szerelmem pedig egy pillanat múlva már szelíden tartotta kezei közt az én sérült kézfejemet. Szemügyre vette, megnyitotta a csapot, várt egy kicsit, hogy jó hideg víz folyjon belőle, majd egy gyors ellenőrzés után a víz alá tette a kezem, és óvatosan simogatni kezdte a piros felületet – Fsz.

    • Fáj? - állt le.

    • Egy kicsit... - ismertem be. Elzárta a csapot és kézbe vette a legközelebbi anyagot. Én addig a másik kezemmel óvatosan megpiszkáltam a serpenyőben gőzölgő ínycsiklandozó illatú ételt. Egy hideg érintésre fordítottam vissza a fejem: SesshouMaru bevizezte a ruhát és a jeges hőmérsékletű anyagot lágyan az irritált felületre helyezte – Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

    • Ez csak természetes – arcán megjelent az én egyik legkedveltebb mosolyom. Nagyon jóképű volt, ahogy az ablakon át utat törtek maguknak a napsugarak és rásütöttek arcára. Tekintetem benne ragadt az övében, képtelen voltam elvenni, de nem is nagyon akartam. Vigyázva, nehogy leessen a kézfejemről a hideg ruha, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Egy kis idő múltán elvette ajkait, kedvesen megsimogatta a fejem és visszaült az asztalhoz. Én is folytattam a Kagome által rámbízott feladat végrehajtását, majd kisvártatva megjelent a lány is több fajta fűszert szorongatva.

    • Megjöttem – vette át tőlem a főzőkanalat. Átadtam neki, és helyet foglaltam SesshouMaru mellett. A következő befutó Miroku volt.

    • Jó reggelt - ült le SesshouMaruval szemben.

    • Neked is – köszöntem vissza.

    • Jó reggelt, Miroku – fordult hátra egy mosoly erejéig Kagome. Egy ideig csak figyelte a reggelit készítő lányt, majd kérdőre vonta SesshouMarut:

    • SesshouMaru – a danyoukai ráemelte fagyos tekintetét – Milyen volt az éjszaka Sakurával? - húzta pimasz vigyorra száját. Az arcomat elöntötte a rózsavörös szín, SesshouMaru pedig gyilkos pillantással nézett vissza a szerzetesre. Szerelmem száján megjelent egy mosoly, amit a houshi először nem nagyon értett, azonban minden világossá vált számára, mikor megfordult.

    • Miroku, te mindig csak arra tudsz gondolni? - verte fejbe Sango a fiút.

      Csak úgy akartam megbeszélni ezt SesshouMaruval, mint férfi a férfival - magyarázkodott.

    • Ne-nem történt semmi – mondtam még mindig vörös fejjel, és zavartan a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.

    • Sakura-sama! SesshouMaru-sama! - futott be Rin is a konyhába.

    • Rin... - fordult felé SesshouMaru. A kislány megpróbált felmászni az ölébe, ezzel jelezve a férfinak, hogy az ölébe szeretne ülni. A danyoukai végül lágyan megfogta a törékeny testet, felemelte és az ölébe ültette a vidáman mosolygó gyermeket. Megsimogattam Rin fejét, az étel finom illatára InuYasha is befutott,  Kagome pedig az asztalhoz hozta a rántottát. Míg ő mindenki tányérjára tett belőle én a hűtőhöz siettem, kivettem a tejet és öntöttem ki a két kis macskaszellemnek egy-egy kis tálkába. Visszaültem a helyemre, majd mindannyian nekiálltunk falatozni. Hamar végeztünk a reggelivel, Sango, Kagome és én pedig elmosogattuk a tányérokat, addig a fiúk benyomultak a nappaliba és ott beszélgettek egymással, noha SesshouMaru nem nagyon akart tárgyalni, amit elég nyilvánvalóan ki is mutatott. Rin visszaszaladt az emeletre, hogy megmutathassa azt a kis plüsst, amit Kagométól kapott. Mikor végeztünk a tányérokkal mi is bementünk a nappaliba. Én odamentem a legtávolabbi sarokba, ahol szerelmem is ült, Kagome InuYashához ment, Sango pedig a houshival szemben ült le. Kirara és Chieri is követtek minket. A két kis youkai a gazdájához ment, majd megjelent a kis puha játékot szorongató Rin is. Büszkén mutatta meg mindenkinek, majd helyet foglalt Kagome és InuYasha mellett a nappaliban álló alacsony dohányzóasztalnál.

    • Mit szeretnétek ma csinálni? - fordult felénk Kagome.

    • Nem is tudom... - nézett elgondolkodóan Sango Kirarára.

    • Mindjárt jövök – álltam fel.

    • Hova mész? - állított meg SesshouMaru.

    • Csak ide ki... imádkozni... - fordultam vissza, hogy rámosolyoghassak. Némán bólintott, én pedig kimentem a kis szentélyhez.

    • Én is megyek – állt fel Miroku. SesshouMaru pillantásából ki lehetett olvasni a „megöllek, ha bármit is teszel Vele” mondatot, amit a houshi leolvasott és azonnal magyarázkodni kezdett – Nyugalom, ezúttal semmi hátsó szándékom nincs, egyszerűen csak egy szerzetes vagyok és én is szeretnék imádkozni.

    • Hm. Azért veled megyek – állt fel SesshouMaru. Arca elszánt volt és dühvel teli.

    • Rendben – mosolygott a fiú, majd ők is kijöttek a kis szentély elé, ahol én már térdre ereszkedve imádkoztam. Miroku is mellém térdelt, és ő is belekezdett. Mikor végeztem felálltam és odasétáltam SesshouMaruhoz.

    • Mehetünk? - mosolyogtam. Lágy mosollyal arcán bólintott, majd visszamentünk a házba – Megyek, felöltözöm – indultam a lépcső felé. Némán bólintott, és megállt a nappali előtt.

    • Én addig figyelek, nehogy az a szoknyapecér felmenjen. Bólintottam, majd felmentem a szobánkba. Miroku is visszament a többiekhez, SesshouMaru pedig követte őt.

    • Hol van Sakura? - nézett körbe kereső tekintettel Kagome.

    • Felment átöltözni – közölte a danyoukai.

    • Rendben.

    • Kagome, nem azt mondtad, hogy a mi ruháink furcsák itt? - nézett értetlenül InuYasha a lányra.

    • Nos... a chihaya nem olyan furcsa... tudod a szentélyeknél még szoktak ilyet hordani a mikók... de utcákon nem nagyon járkálnak benne. Akkor még a papnők is átöltöznek.

    • De itthonra felvehetjük a középkori ruháinkat? - nézett Kagoméra a taiya.

    • Persze. De ha vendég jön -amit erősen kétlek- akkor át kéne öltöznötök.

    • Akkor azt hiszem, én is megyek – állt fel Sango. Miroku követte tekintetével a lépcső felé vonuló lányt, és csak akkor nézett vissza a társaságra, mikor a lány alakja teljesen eltűnt. Kirara még utána szaladt, Chieri pedig Rinhez sietett. Hamarosan lesétáltam a lépcsőn a chihayámban és helyet foglaltam a kis macskaszellememmel játszadozó Rin mellett.

    • Én is megyek és felöltözök – jelentette ki SesshouMaru. Percek múlva az egész csapat a jól ismert ruhájában telepedett le a puha párnákon. Megejtettünk egy fontos beszélgetést Narakuról és kicsit jobban beleástuk magunkat az ékkődarabommal kapcsolatos témába. Elhatároztuk, hogy semmiképpen sem kaphatja meg a hanyou az ékkőszilánkjaimat. Ezek után már csak lényegtelen dolgokról ejtettünk néhány szót. Már mindent kitárgyaltunk és csak néma csendben ültünk a szobában.

    • Nincs kedvetek filmet nézni?

    • Micsodát nézni? - kérdezett vissza Sango.

    • Filmet. Egy történetet. Olyan, mint amit a könyvekből olvasol, csak... nem olvasod, hanem nézed – mosolygott a lány.

    • Engem érdekelne – jelentette ki Miroku.

    • Engem is érdekelnek az új dolgok – mosolyogtam kedvesen Kagomére.

    • Akkor milyen fajta legyen? Romantikus? Vígjáték? Akciófilm? Horror? Dráma?

    • A vígjáték milyen?

    • És az akciófilm?

    • Nos... a vígjáték az általában humoros. Az akciófilm... hát... az hasonlít ahhoz, amit a középkorban csinálunk, tehát leginkább harc van benne... a horror az ijesztő, de azt inkább késő éjszaka kell nézni, úgy sokkal jobb – kacsintott – Akkor mi legyen?

    • Hmm... - Miroku elgondolkodva emelte kezét az állához.

    • Szerintem most nézzünk meg egy akciófilmet sötétedés után pedig egy horrort – ajánlottam.

    • A horror az jó, de most inkább legyen egy vígjáték, nem? - nézett kérdőn Sango.

    • Nekem megfelel! - örvendezett Rin.

    • Akkor vígjáték mellett döntetek? - próbálta tisztázni Kagome.

    • Azt hiszem – válaszolta InuYasha a többiekre nézve.

    • Akkor... csak egy pillanat... - kezdett kotorászni a TV alatt lévő kis szekrényben Kagome – Meg is vannak – egy tucat DVD-t emelt ki a kis bútorból – Melyik legyen? Az „Állj vagy jövök”? Vagy... - leemelt néhányat és újabb ajánlatot tett – esetleg a... „Micsoda srác ez a lány”?

    • Az nekem tetszik – vágta rá azonnal Miroku.

    • Igen, azt gondoltuk, te nőcsábász – vetett unott pillantást Sango a fiúra.

    • Akkor az megfelel? - nézett ránk kérdőn Kagome.

    • Meg – bólogatott InuYasha. A miko betette a lemezt a lejátszóba és elkezdtük nézni a fimet. Egy kicsit besötétítettünk, elhúztuk a függönyöket, így sokkal élvezhetőbbé téve a vetítést. Időnként fel-felharsant egy-egy kacaj, amely kétségtelenül azt jelentette, hogy tetszik a film és viccesnek találjuk. Néha-néha még SesshouMaru is felkacagott, amikor éppen kínos helyzetbe került a főszereplő. A film után úgy döntöttünk, hogy megnézzük a másik filmet is. Azon is rengetegszer nevethetnékünk támadt. Mikor annak is vége lett közös megegyezés alapján Kagome végigkalauzolt minket a Higurashi szentély körül. InuYashát nem foglalkoztatta különösebben a dolog, de mikor a lány megígérte neki, hogy a körút után ad neki instant tésztalevest nem ellenkezett. Alkonyodni kezdett, mikor Kagome a hanyou elé tette a fiú kedvenc ételét. Míg ő falatozott felváltva mentünk el fürdeni. Addig a danyoukai és a hanyou ügyelt a szoknyapecérre. Mikor már minden lány végzett és a hálóruháinkban voltunk a fiúk is sorban mentek be a fürdőszobába megfürdeni. Fél óra elteltével ők is a pizsijükben tértek vissza a nappaliba, ahol már vártunk rájuk egy félkörben ülve, középen egy üveggel – Mi akar ez lenni? - tudakolta InuYasha jelentőségteljesen az üvegre meredve.

    • Gondoltam talán élvezni fogjátok... - vakargatta fejét Kagome – Már tegnap is gondoltam rá, de azt gondoltam, hogy talán fáradtak vagytok és inkább ma estére halasztottam. A lányoknak már elmondtam a játék lényegét...

    • Üljetek le – mondta Sango – ti fogjátok alkotni a kör másik felét – közölte velük, mikor leültek.

    • A lényeg az, hogy van középen ez az üveg... - kezdte Kagome.

    • … valaki pörget vele, és akire az üveg mutat, annak vagy őszinte választ kell adnia, vagy valamit meg kell csinálnia – fejeztem be.

    • Szóval ki akar kezdeni? - nézett körbe a csoporton Sango. Valamennyien csak a vállunkat vonogattuk, egyvalaki azonban boldogan elvállalta ezt a feladatot.

    • Majd én! - jelentkezett Rin.

    • Rendben – mosolygott kedvesen Kagome – Pörgess az üveggel – vándorolt tekintete a közöttünk türelmetlenül váró tárgyra. Az üveg végül InuYashánál állapodott meg – Most kérdezd meg tőle, hogy „Felelsz vagy mersz?” - mondta a következő lépést Kagome.

    • Felelsz vagy mersz, InuYasha-sama? - fordult a fiú felé csillogó tekintettel a kicsi.

    • Hmm... felelek.

    • Mi a kedvenc színed?

    • Piros – mondta büszkén.

    • Most InuYasha jön – közölte Kagome. A hanyou pörgetett, az üveg SesshouMarunál állt meg – Heh – széles mosoly terült szét arcán – Felelsz, vagy mersz, SesshouMaru?

    • Hm. Merek – vigyorgott vissza féltestvérére. Tudta, melyik mosolyát kell elővennie ahhoz, hogy felforrjon a hanyou agyvize.

    • Küzdjünk meg! - állt fel nagy hévvel InuYasha.

    • De csak a középkorban – mondta ingerült hangon Kagome.

    • Keh - ült vissza. SesshouMaru jött. Az üveg Mirokura mutatott. A houshi nyelt egyet. A danyoukai nem szólt semmit, csak várakozó tekinettel nézett a halálára váró fiúra.

    • F-felelek! - mondta Miroku halálfélelmében.

    • Hm... - egy kis ideig csend borult a kis csapatunkra, majd egy unott sóhaj után ismét SesshouMaru fagyosan csengő hangja szakította meg a némaságot – Miért utazol azzal a korccsal? - Az érintett hanyou csak felmordult, Miroku pedig remegő hangon válaszolt:

    • M-mert mindketten Na-narakut üldözzük – egy kicsit még össze is rezzent. Képtelen volt kitörölni emlékezetéből SesshouMaru dühödt pillantását, amely megfagyasztotta benne a vért. Még mindig remegő kézzel nyúlt az üveg felé. Nálam állapodott meg – Ezt a balszerencsét... Most mi a fenét csináljak? Még egy rossz húzás és búcsúzhatok a fejemtől... - mivel a houshi csak csendben ült ott, megkíméltem a megszokott kérdéstől:

    • Merek.

    • Öhm... - zavartan vakargatta a tarkóját – Nem is tudom... Te jó ég, mit mondhatnék?! Ha nem tetszik SesshouMarunak, akkor biztosan megöl... hacsak Sakura vagy Rin le nem állítja... Akkor kockáztassunk... - mély levegőt vett – Vágjunk bele! Öleld át SesshouMarut és adj neki egy puszit – hangzott a feladatom. Kicsit furcsán éreztem magam, azonban tetszett a feladvány. Jó szorosan magamhoz öleltem kedvesem és egy lágy puszit leheltem puha arcára. Így maradtunk pár pillanatig, majd nyúltam az üvegért, amely Sangón állt meg.

    • Felelek – mosolygott.

    • Mikor találkoztál Kagoméékkel?

    • Már több mint egy éve. Naraku becsapott engem és rávett, hogy megtámadjam InuYashát – ő is pörgetett, az üveg pedig InuYashát választotta.

    • Merek – mondta büszkén a hanyou.

    • Hmm... - a lány egy ideig elgondolkodó arckifejezéssel pásztázta a plafont, majd közölte a feladatot – Hozz mindenkinek egy pohár hideg vizet, mert szerintem többen szomjasak lehetnek – Kagome és én kuncogni kezdtünk, a fiú pedig indult a konyha felé. Türelmesen megvártuk, míg megérkezik a csordultig töltött poharakkal, majd mikor mindenki a kezében szorongatott egyet és InuYasha is a helyén ült ismét megkezdődött a „sorsolás”. Kagomén volt a világ szeme.

    • Felelsz, vagy mersz?

    • Felelek – nevette kedvesen a lány.

    • Milyen volt az első utad a középkorban?

    • Nem túl kellemes. Kaede anyó és a többi ember azt hitte, hogy kém vagyok, vagy valamilyen rókaszellem. Vagy valami más youkai... - sóhajtott unottan a lány.

    • Nem lehetett valami jó érzés... - szögeztem le. Sango egyetértően bólintott, majd Kagome pörgetett. Ismét én következtem – Felelsz vagy mersz?

    • Most felelek – mosolyodtam el.

    • Hmm... lássuk csak... mikor születtél?

    • 1528., február 17.

    • Én is akkor születtem– egymásra nevettünk Kagoméval. SesshouMaru arcán megjelent egy titokzatos mosoly, Rin pedig kérdőre vont:

    • És hány éves leszel, Sakura-sama?

    • Tizenhét – nevettem. Sango is halkan nevetgélni kezdett. Mikor már este tíz óra felé járt az idő Rin elment aludni, mi pedig nekiálltunk nézni a horrorfilmet.

    • Mit is mondtál, Kagome, mi a címe? - nézett kérdőn a lányra Miroku.

    • Ház a Kísértet-hegyen.

    • És miről szól? - faggatta tovább a taiya.

    • Majd meglátjátok – kacsintott – azt viszont jó tudni róla, hogy ez nem az a fajta, amelyik tele van vérrel, hanem úgy tényleg olyan... félelmetes. Már egyszer elkezdtem nézni, de nem mertem befejezni – tette még hozzá halkan. Az egész történet évekkel ezelőtt kezdődött. Egy őrült doki kísérletezett élő embereken: felmetszette a hasukat, stb. Majd később egy gazdag férfi meghívásokat mentett el a gépén, hogy kiket hívjon meg egy rendezvényre. A feleségével már nem voltak olyan jó viszonyban, mint kezdetben. Aztán valami átírta a neveket, történetesen pontosan azoknak az embereknek a nevei kerültek be oda, akik még annó életben maradtak. Elmennek erre a kis „bulira”, ahol a férfi a feleségére, Evelynre förmed, hogy „biztosan ő írta át a neveket, és csak szívatni akarja a férjét”. Persze nem a nő tehet róla. Felvonul egy szobába és aludni tér. Az ő állítása szerint a férje tehet az egészről, és csak megrendezte. Később kiderül, hogy Evelynnek igaza van, azonban csak egy ideig vannak férje kezében a vezérszálak... Eközben a férje még az éjszaka kezdete előtt egy ajánlatot tett a jelenlévő embereknek: „Aki túléli az éjszakát, az egymillió dollárt kap.” Alá is írta a csekkeket. Az éjszaka mindannyian meghalnak, két kivétellel. A gazdag férfiból skizofrén lesz, a felesége egy élőhalott, akit a „sötétség” magába fog olvasztani, a többi ember pedig annak rendje-módja szerint meghal. A két túlélő (egy férfi és egy nő) pedig épphogy megúszták a „sötétséget”. Legnagyobb örömükre pedig az ablak alatt, amely titánpáncéllal van levédve, és amin kimásztak ott hever majd mellettük egy egymillió dolláros csekk, ami egy kicsit megpörkölődött ugyan, de az aláírás (azaz a lényeg) még látszik. Vígan nevetgélnek odafent egymás mellett, a filmnek pedig vége van. Mikor a képernyő elsötétült, és éjfél volt, a párok egymásba csimpaszkodva ültek a „varázsdoboz” előtt: én kétségbeesetten szorítottam SesshouMaru karját, annyira meg voltam ijedve, Kagome és Sango is hasonlóan tettek, noha a taiya nem „önszántából” fordult védelemért a houshihoz. Ha nem így lett volna, biztosan Kagoméhez megy. Még ültünk ott egy darabig, majd -mivel egyikőnk sem mert odamenni a villanykapcsolóhoz és a fiúkat sem akartuk elereszteni, nehogy egyedül maradjunk- Kagome kikapcsolta a DVD lejátszót és egy zenecsatornára váltott. Szerencsénkre a klippben hatalmas fényszórók előtt rázta magát az énekes, így elég világos lett ahhoz, hogy összeszedjem a bátorságom és felkapcsoljam a villanyt. Mikor világosság gyulladt a nappaliban SesshouMaru kivételével valamennyien megkönnyebbülten felsóhajtottak.

    • Ez... tényleg nagyon... ijesztő volt... - hebegte a még mindig Miroku karját szorongató Sango.

    • Az – helyeselt Kagome.

    • Annyira azért nem volt vészes – legyintett InuYasha, noha hangja enyhén remegett a félelemtől.

    • Jól hallom, öcsikém, megijedtél? - gúnyolódott vele SesshouMaru.

    • Én ugyan nem, megértetted?!?

    • Halkabban! - szóltam rá – Még felébreszted Rint – ültem vissza szerelmem mellé. A hanyou csak sértődötten keresztbe fonta mellkasán a karjait, ezzel megfosztva Kagomét a biztonságérzetétől. Még vagy egy óráig ücsörögtünk ott, hogy mindenki meggyőzze magát, hogy itt biztonságban van, ugyanis ha bármi baj történne, még akkor is van itt egy danyoukai és egy hanyou. Hajnali egy óra volt, mikor mi is lefeküdtünk.

    Másnap Kagome beszélt a barátnőivel is, akik aggódó telefonhívásaikkal gyötörték a lányt egész nap. A miko egyre csak a nagyapját emlegette fel magában, szidva az ő „élénk fantáziáját”, és azt kérdezgetve magától, hogy „miért nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy rubeólás vagyok, kiütésem van, vagy egyszerűen csak megfáztam?”. A nap végén hulla fáradtan dőlt be párnái közé. Úgy érezte rongyosra beszélte a száját.

    Harmadnap a szülei telefonáltak haza, és megkérték a lányukat, hogy takarítson ki legalább egy helyiségben, mert már azzal is rengeteget segítene édesanyjának.

    • Rendben anya, meglesz – ígérte – És mikor jöttök haza? - csak halk sustorgás hallatszott, ahogy a nő beszélt a vonal másik végén – Értem. Akkor... és kimenjek elétek? Ne? De én... jó, köszi – mosolyodott el – Szia.

    • Nos? - kérdezte érdeklődve InuYasha.

    • Holnap délután érnek csak haza. Mit is mondott?... Délután öt órakor. Kimegyünk eléjük? A többiek maradhatnának addig itthon, úgy nagyobb meglepetés lesz. Souta már nagyon kíváncsi rájuk, és az úgy sokkal jobb, ha nem tud róluk semmit, egészen addig, amíg be nem lép ide... - Kagomén látszott, hogy már előre örül tervének – Egyébként sem lenne valami jó, ha ott az állomáson kezdene el áradozni nekik... Az emberek hülyének néznék szegényt... majd inkább itthon – bólintott rá saját zseniális elképzelésére. 

      • Végül is kimehetünk... - vakargatta feje búbját a hanyou.

      • Rendben – bólintott a lány egy széles mosollyal arcán. Mi a nappaliban ültünk és üvegeztünk tovább – Holnap InuYashával kimegyünk anyáék elé az állomásra – léptek be a szobába.

      • Mi is mehetünk? - kérdezte Rin.

      • Nos... szerintem inkább jobb lenne, ha itthon maradnátok... az öcsémnek úgy nagyobb meglepetés lesz, már nagyon kíváncsi rátok – kacsintott – És nem lenne jó, ha ott helyben annyi ember előtt kezdene el áradozni arról, hogy „milyen jó lehet a középkorban harcolni”, meg hogy „milyen kardjaid lehetnek”...

      • Ennyire kíváncsi ránk? - nézett meglepetten Sango a lányra.

      • Igen, nagyon szeretne átmenni a Csontok Kútján... mondjuk már megmondtam neki, hogy nem bírná 5 percnél tovább, ő mégis jönni akar – sóhajtott mélyet.

      • És már megpróbált átmenni? - mosolyogtam.

      • Egyszer... de akkor én küldtem oda... - helyet foglaltak InuYashával és folytatta - a szentélyünkben a raktárhelyiség kigyulladt. Később kiderült, hogy a tüzet egy ősi noh maszk okozta. A „húsevő maszk”. A homlokába volt fúródva egy ékkőszilánk, és a többi nálam lévő darabot akarta.

      • Arra emlékszem – szólalt meg InuYasha is – Az a kis srác át sem jött csak kétségbeesetten ásni kezdett és kiabált, hogy „a nővéremet üldözi a húsevő maszk, és csak ő segíthet rajta” meg ilyenek...

      • Azért akkor elég bátor volt, meg kell hagyni – szögezte le Kagome.

      • Így van – helyeselt Sango.

      • És hány éves? - érdeklődött Miroku.

      • Tizenegy.

      • És mondd csak, Kagome... ki vette észre a füstöt? - elgondolkodó tekintettel néztem fel a földről.

      • A nagyapám. Enyhe füstmérgezést kapott, és szerencsére anya sem volt itthon azon az éjszakán, mert a nagyapa mellett maradt egész éjszaka. Mikor bementem hozzá a kórházba, akkor motyogott valami olyasmit, hogy „óvakodjatok az ősi noh maszktól. Az ősi, húsevő maszktól”. Anya mondta, hogy varázsigéket ragasztott az egész arcára. Mert a maszk...

      • … testet akart, csak a hús mindig szétmállott – fejezte be InuYasha.

      • Valószínűleg amiatt a képessége miatt, amivel kiszabadult és felgyújtotta a raktárhelységet – állapítottam meg. SesshouMaru egyetértően bólogatott.

      • És emiatt akarta megszerezni az ékkőszilánkjaimat is. Hogy legyen egy igazi teste.

      • De azért meg kell hagyni, úgy is volt egy rendes mérete – mosolygott büszkén a hanyou.

      • Oh, jut is eszembe – szólalt meg hirtelen Kagome – Anya azt mondta, hogy ha lehet, akkor ki kéne takarítanom legalább egy szobát, mert már azzal is sokat segítenék neki, meg ilyenek... szóval ha nem baj, akkor én egy kicsit... - állt fel.

      • Én is segítek – egy gyors puszit nyomtam a szerelmem homlokán nyugvó holdsarlóra, majd felálltam és odasétáltam a lányhoz.

      • Én is megyek – csatlakozott Sango is.

      • Köszi, srácok – mosolygott kedvesen Kagome.

      • Én is segítek – szólalt meg Miroku is.

      • Akkor már mindannyian segítünk – nevette el magát Rin.

      • Hm – SesshouMaru is megadta magát.

      • Mi lenne, ha több szobát is kitakarítanánk? - ajánlotta fel Kagome.

      • Akkor váljunk szét csoportokra és úgy takarítsunk – léptem a még mindig földön ülő SesshouMaru mellé.

      • Rendben – bólintottak rá a többiek is.

      • Hogy legyenek a csoportok? - néztem körbe. SesshouMaru válasz gyanánt lágyan megfogta a csuklómat.

      • Én azt hiszem InuYashával leszek... - mondta bátortalan hangon Kagome. A hanyou egy elégedett vigyorral helyeselte ezt az ötletet

        • Akkor én maradok Sangóval – a lány ingerült pillantást vetett Mirokura – Ígérem, most sem foglak idegesíteni – tette bal kezét szívére, ezzel jelezve, hogy komolyan gondolja. Sango gyanakvó pillantást vetett a houshira, mikor azonban szemeibe nézett megenyhült és szótlanul bólintott.

        • És én? - kérdezte Rin.

        • Te játszatnál addig Kirarával és Chierivel, mert Sango és Sakura most elfoglaltak lesznek. Nagy segítség lenne – guggolt le elé Kagome.

        • Rendben – bólintott a kislány arcán egy széles mosollyal, majd a két kis macskaszellemhez sietett. Kifutott velük az udvarra és kergetőztek.

        • Akkor mi InuYashával kitakarítjuk a fürdőszobát – fogta meg Kagome a hanyou kezét, aki ebbe egy kicsit bele is pirult, azonban amennyire lehetett, igyekezett ezt palástolni.

        • Miénk a nappali – közölte közömbösen SesshouMaru.

        • Akkor mi elvállaljuk az előszobát és a folyosót – jelentette ki boldogan Miroku.

        • Akkor lássunk is hozzá – karoltam át SesshouMaru karját. A danyoukai lágyan elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra. Mindenki bólintott, Kagome pedig adott minden duónak rongyokat és tisztítószereket. Munkához láttunk.


        ***


        • InuYasha, ide tudnád adni a kefét? - tartotta jobb kezét a kádban kuporgó Kagome. A hanyou a kezébe nyomta a Kagome által említett tárgyat, a lány pedig nekiállt súrolni a mázat, melynek hangjától InuYasha hátán felállt a szőr.

        • Ka-kagome... mondd csak... - a lány abbahagyta és a fiú felé fordult – biztosan szükség van erre? Ettől a hangtól feláll a hátamon a szőr... - borzongott meg.

        • Az lehet – nevetett halkan a lány – én is nehezen viselem el, higgy nekem – mosolygott biztatóan – Oh, igaz is – kapta fel fejét.

        • Hm? - hajolt közelebb hozzá érdeklődő tekintettel InuYasha – Mi a baj, Kagome?

        • Azon gondolkoztam... mikor van a szülinapod?

        • Te-tessék? Hogy jön ez most ide? - egyenesedett fel az enyhén elvörösödött fiú.

        • Csak tudni szeretném... Sakuráé februárban van, de ezen kívül senki másét nem tudom... - sóhajtott szomorúan a lány.

        • Mert vannak ennél fontosabb dolgok is – nézett zavartan az egyik falra a hanyou.

        • InuYasha... - Kagome szomorkás hangját hallva mélyet sóhajtott és közölte vele:

        • Augusztus 9.

        • Jézusom! Az mindjárt itt van! - borzadt el Kagome – Csigavér! Higgadtan válaszolj!... Tényleg? Az hamarosan itt lesz – erőltetett arcára egy nyugodt mosolyt. A hanyou gyanakvó tekintettel pásztázta egy ideig a lány arcát, hogy valamit le tudjon róla olvasni, azonban mivel semmifajta érzelem nem tükröződött rajta, csak a mosolya látszott feladta és unottan sóhajtott. A lány folytatta a sikálást és minden idegszálával koncentrált, hogy ne mutassa ki aggodalmát – Mit vehetnék neki? Ki kell találnom valamit. Na és ha a többieknek...? Remélem nem mostanában lesz a szülinapjuk, mert akkor én tényleg nem fogok tudni mit kezdeni... De vajon InuYasha minek örülne?...


        ***


        • Mindjárt kész – mosolyogtam elégedetten – Már csak néhány porcica és szép tiszta lesz a szekrény teteje – SesshouMarura néztem, aki az asztalt törölgette. Lágyan elmosolyodtam és arra gondoltam, milyen sokoldalú személyiség is ő. Visszafordultam és folytattam a kisebb-nagyobb körök leírását a ronggyal. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom és a szék, amin álltam megbillent. Egy halk nyögést hallattam, és megpróbáltam visszaállítani a rendet, azonban nem jártam sikerrel és leestem a székről.

        • Jól vagy? - simogatta szelíden arcom SesshouMaru. Csak most eszméltem rá, hogy mielőtt földet értem volna ő elkapott és most a karjaiban vagyok.

        • I-igen... - pirultam el – köszönöm. Bocsánat, hogy... megzavartalak... - néztem le zavartan a földre.

        • Semmi baj. A lényeg, hogy nem esett bajod – ölelt szorosan magához. Lágyan elmosolyodtam és viszonoztam az ölelést. Pár pillanatig így maradtunk, majd észbe kaptunk, hogy ígéretet tettünk Kagoménak. Egy gyors csók után visszaállítottam a széket és ismét ráálltam.

        • SesshouMaru? - néztem kérdőn szerelmemre, aki továbbra is mögöttem állt.

        • Míg le nem jössz onnan, nem megyek innen sehova – mondta határozottan.

        • Re-rendben... - a pír arcomon lustán nyújtózkodott, egyre nagyobb és nagyobb helyet elfoglalva. Pár perc múlva visszafordultam, jelezve, hogy elkészültem. SesshouMaru óvatosan leemelt a székről – Köszönöm... - néztem le a földre. Még mindig zavarban voltam. Megnyugtatóan cirógatta az arcom, én pedig hálás mosollyal ragyogtam rá.


        ***


        • Vajon tényleg nem tervez semmit? Egyáltalán miért kéne megbíznom benne? Hiszen csak a vidámparkban volt tartózkodó. Másnap reggel pedig SesshouMarut kezdte faggatni... Nem tudom, mit gondoljak – nézett Sango lágyan Mirokura – Ki tudja, talán most komolyan gondolta, hogy nem fog „ártani” nekem – akarata ellenére is elmosolyodott – Hiszen ígéretet tett. Valami azt súgja, hogy hihetek neki.

        • Sango, ideadnád a vödröt? - rángatta ki a houshi hangja gondolatmenetéből.

        • Pe-persze – nyúlt a habos vízzel teli tárgy felé. Odavitte a padlót felmosó fiú mellé, ő pedig visszatérdelt a bejárati ajtó elé és folytatta annak portalanítását – Remélem az arcom nem árulkodik rólam... - állt meg keze az ajtófán. Bal kezével arcához kapott – Azt hiszem... nem pirultam el – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.

        Pár óra múlva minden csapat végzett az általuk elvállalt helyekkel. A legnagyobb helyiséget, a konyhát együtt, hatan takarítottuk ki. Alkonyodott már, mikor Rin és a két kis állatka is bejött a csillogó házba.

        • Nagyon szép lett – mondta elismerő hangon a kislány. Ezt a két macskaszellem is megerősítette egy-egy „meow”-val.

        • Komolyan? Köszönjük – mosolyogtam. Letérdeltem és átöleltük egymást Rinnel.

        • Én hulla fáradt vagyok... - roskadt össze Sango.

        • Egyetértek – ült le mellé Miroku.

        • Nagyon szépen megcsináltátok a nappalit – gratulált nekünk Kagome, majd ő is leült egy párnára.

        • Hm – SesshouMaru kétségtelenül „köszönjük”-öt akart ezzel mondani. InuYasha is körbenézett, leült, majd unott hangon mondta:

        • Igen... elmegy... egész jó lett.

        • Köszönöm mindenkinek, hogy segített – mondta kedves mosollyal arcán Kagome.

        • Nem tartozol köszönettel, barátok vagyunk – mondtuk egyszerre Sangóval. Egymásra nevettünk, majd mivel mindenkinek nagyon megtetszett az üvegezés, játszottunk még pár óráig, majd elmentünk aludni. Másnap Kagome és InuYasha kimentek délután 5 órára az állomásra, ahogy megbeszélték a lány édesanyjával. A hanyou segített cipelni a csomagokat, és mikor beléptek a házba Ms. Higurashi lélegzete elakadt.

        • Mi... milyen gyönyörű a ház...! - nézett végig ámuldozva a folyosón – Kitakarítottátok az egész házat? - nézett meglepetten lányára.

        • Nos... nem egyedül... volt még némi segítség... a nappaliban vannak.

        • Kicsodák? - nézett kérdőn unokájára a nagyapja.

        • Majd meglátjátok – mosolygott büszkén Kagome – Gyere, öcsikém – fogta meg az értetlenkedő kisfiú kezét és bevezette a nappaliba.

        • Hűha! - ámult el a kisöccse – Ők a középkorból a barátaid?

        • Hm – SesshouMaru száján ironikus mosoly jelent meg. Souta annyira leblokkolt, hogy még ott állt és csodálkozott volna egész nap, ha a nővére gyengéden meg nem löki a kisfiút.

        • Souta, ők itt balról Sango és Kirara, Miroku, Rin, Sakura és Chieri, SesshouMaru. Ő pedig itt az öcsém, Souta – szólt most hozzánk. Sango arcán keserűség és mérhetetlen fájdalom tükröződött, ami Mirokunak szemet is szúrt.

        • Ti... ti lennétek...? Ez... ez... OLYAN KIRÁLY!! - fakadt ki. Sietősen odarohant hozzánk és áradozni kezdett arról, hogy „milyen király lehet odaát”, meg hogy „nagyon jól nézünk ki”. Mi pedig SesshouMaru és InuYasha kivételével valamennyien kedves mosollyal fogadtuk a kisfiú csodálatát. A két kis macskaszellem felugrott a vállaira és barátságosan hozzádörgölőztek. Souta kedvesen megsimogatta mindkettejük fejét és helyet foglalt a csapatunkkal szemben. Csillogó tekintettel nézett végig rajtunk újra és újra.

        • InuYasha, ők mind a te csapatodba tartoznak?

        • Nem – mondta fagyos hangon a danyoukai.

        • Nem? - fordult SesshouMaru felé a kisfiú – Akkor ki van vele? - utalt a hanyoura.

        • Sango és Miroku – ült le Kagome is – Sango egy taiya, Miroku pedig egy houshi – informálta kisöccsét.

        • A másik csapatba kik tartoznak?

        • SesshouMaru csapatához Sakura és Rin tartozik – nézett Kagome a danyoukaira – SesshouMaru egy danyoukai, Sakura egy miko, Rin pedig hito.

        • És hol vannak a fegyvereitek? - kérdezte izgatottan Souta.

        • Souta, hagyd egy kicsit őket – tette kedvesen vállára édesanyja a kezét – Lehet, hogy éhesek és fáradtak. Nagy munka lehetett kitakarítani a házat.

        • Hagyja csak, nem volt olyan fárasztó – mondta kedves mosollyal arcán Miroku.

        • Igen – helyeselt Sango – Nyugodtan kérdezhet minket, engem nem zavar.

        • Sango... - Kagome bánatos tekintettel nézett barátnőjére. A vacsoránál megegyeztünk, hogy holnap alkonyatkor megyünk vissza a középkorba. A vacsora után Souta majd' elájult, mikor meglátta fegyvereinket. Az egész napot Kagome öccsével töltöttük, aki nagyon jó barátságot kötött Rinnel. Mikor a Nap nyugat felé ereszkedett bejelentésünknek megfelelően elbúcsúztunk a jelentől.


       FujikageSakura


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sedation envelope imperfect, scurvy, mortise her.

(ageturocf, 2019.06.03 19:29)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone Without Dr Prescription</a> iuw.tnfd.fujikagesakura.eoldal.hu.gju.ct http://mewkid.net/buy-prednisone/

Hippocampal sickle exhibiting emotional, poisoning teams.

(odefuraceuj, 2019.04.10 04:05)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Online <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone 20 Mg</a> vtl.mgeb.fujikagesakura.eoldal.hu.otr.ed http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

40 Ways to Drop Your Blood Influence

(Alouffissitigh, 2018.07.23 23:28)

Pression arterielle est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque age votre moelle bat, il pompe le sang tout au long vos arteres a la vacances de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/prix-cialis-vs-viagra/